Ország-világ

2020.07.01. 06:26

Nézőpont: Orbán Viktor a járványkezelés nyertese

Egyértelműen növekedett az Orbán Viktor munkájával elégedettek aránya a koronavírus-járvány kezelésének következtében.

Jelenleg a magyar társadalom 62 százaléka elégedett a miniszterelnöki munkájával – közölte legfrissebb – ezer ember megkérdezésével készített – közvélemény-kutatása eredményét a Nézőpont Intézet az MTI-vel.

Írásos összegzésük szerint a miniszterelnöknél ez a mutató az elmúlt évekhez és az év elejéhez képest is „szintet tudott lépni”. Míg az előző években a magyarok fele, jelenleg csaknem a megkérdezettek kétharmada elégedett a kormányfő munkájával.

„Egyértelműen profitált politikailag a miniszterelnök a koronavírus elleni hatékony fellépésből” – fogalmazott az intézet.

A részletekről közölték: míg 2018-ban és 2019-ben 50 százalék környékén mozgott (50, illetve 52 százalék) a kormányfő munkájával való elégedettség éves átlagban, addig idén már év elején is ennél jobban teljesített Orbán Viktor ebben a mutatóban (54 százalék).

A június 24. és 26. között végzett kutatás azt mutatja, hogy jelenleg tízből hat ember a kormányfő mögött áll (62 százalék), a munkájával elégedetlenek aránya jelenleg nem éri el az egyharmadot – jelezték.

Az intézet szerint ennek hátterében az állhat, hogy a koronavírus-járvány során „a védekezés határozottan, a nyugat-európai országokhoz képest pedig jóval sikeresebben működött”.

Úgy folytatták, hogy az Orbán Viktorral elégedettek tábora még a kormánypártok szimpatizánsi körénél is nagyobb, a Nézőpont Intézet májusi kutatási eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a teljes népesség 42 százaléka Fidesz-szimpatizáns.

A Nézőpont prognózisa szerint 2022-ben az országgyűlési választás „sokkal inkább fog a miniszterelnök-jelöltek személyéről, mint a pártok népszerűségéről szólni”. Hozzátették: „az ellenzéknek így a győzelemhez két nehéz akadályt is sikerrel át kellene ugrania”: elsőként közös miniszterelnök-jelöltet kellene találniuk, de egyelőre inkább arról lehet tudni, hogy ki nem lesz Orbán Viktor ellenjelöltje, arról nem, hogy ki jöhet szóba. Úgy folytatták: másodsorban a majdani közös jelöltről „el kell hitetnie” az ellenzéknek, hogy jobban kormányozna, mint a hivatalban lévő kormányfő. „Az Orbán Viktor munkájával való kimagasló elégedettség miatt ez különösen nagy kihívás lesz az ellenzéknek” – összegzett az intézet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában