Ország-világ

2021.01.15. 11:10

Niedermüller parkolóhelymutyija adott lehetőséget a nagy múltú épület elbontására

Niedermüller Péter parkolóhely-megváltási mutyija nyitotta meg a lehetőséget a Wichmann-kocsma épületének elbontására, a DK-s polgármester most már nem emlékszik a saját aláírására – áll Bajkai István országgyűlési képviselő közleményében.

A napokban bejárta a sajtót a Kazinczy utca 55. számú épület bontásának ügye. Ennek kapcsán az önkormányzat is megszólalt, és a kormányhivatalt, illetve a Fideszt hibáztatta az épület bontása, valamint a szállodaberuházás kapcsán. Niedermüller Péter és csapata csak egy alapvető dolgot felejtett el megemlíteni – figyelmeztet a közlemény.

Mégpedig azt, hogy az építési engedélyezés előszobájának tartott parkolóhely-megváltási megállapodást ő maga hagyta jóvá a veszélyhelyzet első időszakában.

Az előterjesztést még az akkori jobbkeze és párttársa, az áramlopáson kapott Borka-Szász Tamás vezette Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság véleményezte.

Niedermüllerék vélhetően szabálytalanul jártak el a parkolóhely-megváltás kapcsán. A baloldali vezetésű bizottság előterjesztése szerint a hotelberuházást egyszerűen „diákszállóként„ értelmezték, amellyel

a leendő tulajdonos sokkal jobban járt anyagilag, de a kerületet kár is érhette.

A törvényi előírások szerint hotelberuházás esetén tizenegy darab parkolóhelyet kellett volna létesíteni, illetve megváltani, míg ez diákszálló esetén csupán három parkolóhelyet jelent.

A Niedermüller-féle önkormányzat hozzájárult ahhoz is, hogy az építtető valójában csak egy darab parkolóhelyet építsen meg az egyébként is parkolóhelyek szűkében lévő kerületben,

a másik kettő parkolóhelyet pedig megváltsa. Így lett a parkolóhely-megváltás végösszege csupán 5 588 000 forint a 30 734 000 forint helyett, csaknem 25 millió forinttal megrövidítve Erzsébetváros költségvetését. Bár a műszaki leírásból egyértelműen látszik, hogy nem diákszállóról van szó, az előterjesztés mégis a kedvezményes, diákszállókra vonatkozó díjjal számolt, amelyet Niedermüller a veszélyhelyzet alatt egyszemélyi döntéssel, felelőtlenül jóvá is hagyott. Ennél is érdekesebb, hogy Niedermüllerék néhány hét múlva megemelték a parkolóhely-megváltási díjakat, így darabonként 2,2 millió forint helyett már 4 milliót kellett volna fizetni érte. Ez azt jelenti, hogy akár az eredeti bevétel tízszeresét – majd 56 millió forintot – is beszedhetett volna a kerület.

Jól látszik a folyamatból, hogy Niedermülleréknek a vállalkozó felé hajlott a keze, utóbbi jól járt, a kerület pedig veszített Niedermüllerék eljárása miatt.

Úgy tűnik, hogy Niedermüller Péter és csapata kollektív amnéziában szenvednek és a sárdobálás közben megfeledkeztek róla, hogy valójában az ő parkolóhely-megváltási mutyijuk tette lehetővé ezt a diákszállónak álcázott hotelberuházást.

A Fidesz felszólítja Niedermüller Pétert, hogy haladéktalanul tegyen meg minden lépést és vegyen igénybe minden lehetséges jogi és nem jogi eszközt a kulturális, építészeti és történeti értelemben is rendkívüli értékkel bíró legendás épület megmentése érdekében.

Ehhez Bajkai István, a Fidesz választókerületi elnöke felajánlja a segítségét az erzsébetvárosi önkormányzat számára – zárul Bajkai István országgyűlési képviselő közleménye, amelyet az MTI-hez juttatott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában