juttatás

2018.10.20. 08:26

Novemberben érkezik a nyugdíjasok prémiuma

A prémium maximális összege 18 ezer forint, ennyit kapnak azok, akinek a havi nyugdíja eléri a nyolcvanezer forintot. A kisebb nyugdíjból gazdálkodók az időskori juttatásukkal arányos összegre jogosultak.

Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot – mondta a Magyar Időknek Tállai András.

A Pénzügyminisztérium államtitkára a lap szombati számának nyilatkozva hozzátette, először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat, az ő számlájukra november 12-én érkezik meg az extra pénz. A postai kézbesítés ezt követően, november 15-én veszi kezdetét.

Pluszjuttatást nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek folyósít az állam.

A prémium maximális összege 18 ezer forint, ennyit kapnak azok, akinek a havi nyugdíja eléri a nyolcvanezer forintot. A kisebb nyugdíjból gazdálkodók az időskori juttatásukkal arányos összegre jogosultak.

Az állam először tavaly fizetett prémiumot a nyugdíjasoknak, az akkori juttatások együttesen 24 milliárd forintos kiadást jelentettek az államkasszának. „Az idei költségvetésben több mint 32 milliárd forintot különítettünk el erre a célra” – jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában