Hallgassa élőben!

Orbán Viktor: fel kell gyorsítani a vakcinák beszerzését

A jelenlegi járványügyi helyzetben legfontosabb társadalmi kérdés a vakcina rendelkezésre állásának biztosítása.

Ideológiai szempontokat félretéve fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinák beszerzését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a portugáliai Portóban pénteken, az Európai Unió szociális csúcstalálkozóján.

Orbán Viktor a Munka és munkahelyek című panelbeszélgetésen felszólalva azt mondta: a jelenlegi járványügyi helyzetben legfontosabb társadalmi kérdés a vakcina rendelkezésre állásának biztosítása, anélkül ugyanis nem lehetséges fenntartható szociálpolitika.

Minden oltóanyag jó, ha biztonságos és be lett adva az embereknek

– emelte ki a miniszterelnök.

Elmondta, tizenhat éves kormányfői tapasztalata azt mutatja, lehetséges teljes foglalkoztatottságot létrehozni egy modern, versenyképes piacgazdaság mellett. Magyarország tizenkét százalékról közel három százalékra leszorította le a munkanélküliség mutatóit – emelte ki.

Ha jó szociális politikát akarunk, és vele egyidőben versenyképes gazdaságot, megfelelő kapcsolatot kell teremteni az adópolitika és a szociális politika között

– fogalmazott.

Elmondta, Magyarország az erős szociális politika alkalmazása mellett „rendkívül agresszív” adócsökkentési politikát folytat.

Tizenötszázalékos jövedelemadót, és kilenc százalékos társasági adót vezetett be. Ugyanakkor a teljes foglalkoztatottság – amelyet mi munkaalapú társadalomnak hívunk – elérése érdekében mindezeket erős családpolitikával kell ötvözni – tette hozzá.

A kormányfő kiemelte: Magyarország a hazai össztermékének (GDP) 5 százalékát a családok támogatásokra fordítja, véleménye szerint ugyanis a családok adják a munkaerő alapjait. A családok támogatása tehát jó a munkaerőpiacnak is – húzta alá.

A magyar példa azt mutatja tehát, hogy az erős szociálpolitika, az agresszív adócsökkentési politika, valamint a családokat támogató politika munkaalapú társadalmat hozhat létre

– emelte ki.

Orbán Viktor végezetül reményét fejezte ki, hogy az a jól működő lengyel adópolitikai intézkedés, amely szerint a 25 évesnél fiatalabbak nem fizetnek személyi jövedelemdót, Magyarországon is kedvező eredményekkel jár majd.

Dosszié

Dosszié

Hozzászólások

Dráma Dániában
Eriksen összeesett – újra kellett éleszteni, stabilizálták az állapotát
kosárlabda / 1 órája
Szlovén edző veszi át az ASE irányítását
Teo Hojc irányítja az új idényben az Atomerőmű SE NB I-ben szereplő férfi kosárcsapatát.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCSNÉ SCHULTEISZ MARGIT a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott vezérigazgató helyettese 66 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása, hamvainak szórása 2021. június 16-án, szerdán, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temető szórókútjánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik búcsúztatóján részt vesznek. A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. saját halottjának tekinti
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÜSKE LÁSZLÓ decsi, volt grábóci és szekszárdi lakos 33 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 15-én, kedden, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy RÓNAI JÁNOS 63 éves korában elhunyt. Hamvait 2021. június 14-én, hétfőn 13 órakor az apari temetőben helyezzük örök nyugalomra. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ILLÉS GÁSPÁR bátaszéki lakos 70 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. június 14-én, hétfőn, 15 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS TÓTH FERENC JÓZSEFNÉ szül.: Germuska Jolán Judit 1957-2019 halálának 2. évfordulójára ,,Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk." A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKÓNÉ GRÓSZ MÁRTA TERÉZIA szekszárdi lakos életének 60. évében elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. június 11-én, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÓNÁS LAJOS bonyhádi lakos volt gépjármű oktató 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 11-én, pénteken, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy PATKÓ SÁNDORNÉ Müller Erzsébet középiskolai tanár 2021. június 6-án elhunyt. Temetése június 18-án Harcon lesz. Gyászmise 10-kor, temetés 11-kor. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ILLÉS ZOLTÁNNÉ bonyhádi lakos 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. június 11-én, pénteken, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsón útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRUM ÁDÁM bonyhádi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 10-én, csütörtökön 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES FERENCNÉ sz. Andrásfalvi Rita kakasdi lakos 50 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 9-én, szerdán 15 órakor lesz a kakasdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VILMÁNYI TIBOR 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 10-én, csütörtökön 15 órakor lesz a paksi Fehérvári úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP JÓZSEFNÉ szül.: Tantos Mária volt tengelici, szekszárdi lakos a Platán Nyugdíjas Klub vezetője 80 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. június 4-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Drága gyermekünk CZAPÁK SZILVIA (1977-2018) halálának 3. évfordulójára ,,Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, rád örökkön-örökké emlékezünk!" Szüleid és szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZ GÁSPÁRNÉ nagyvejkei lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 31-én, hétfőn, 15 órakor lesz a nagyvejkei temetőben, előtte gyászmise 14:30-kor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKASDI JÓZSEF 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 31-én, hétfőn, 15 órakor lesz a paksi Kálvária temetőben. A gyászoló család
hű ez forró / 2 órája
Átlátszó bugyiban terpeszt hatalmasat a szőke szépség
bűnügyi osztályvezető / 2 órája
Közel negyven éve szolgál az Év Tolna Megyei Rendőre
Ihárosi Ibolya
önkormányzatok hétvégéje / 3 órája
Potápi: újra egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni
Vizin Balázs
kánikula / 3 órája
Pokoli hőség jön: érkezik az év első tartós hőhulláma
Foc-eb 2021 / 4 órája
A pályán esett össze Eriksen, félbeszakadt a dán-finn meccs
diákmunka / 5 órája
Ezerötszáz forintos órabért is kaphatnak a diákok
Brunner Mónika