Ország-világ

2021.09.28. 12:17

Orbán Viktor: Bethlen munkája hasznos válaszokat tartogat korunk kihívásaira

Bethlen István országépítő munkáját méltatta Orbán Viktor miniszterelnök a Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulója alkalmából szervezett keddi konferenciára írt köszöntőjében.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „meggyőződésem, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának évtizedeken át méltatlanul zárójelbe tett, sőt, elhazudott országépítő munkája hasznos válaszokat adhat azokra a kérdésekre is, amelyekkel saját korunk kihívásai szembesítenek bennünket”.

A kormányfőnek a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatósága által A Bethlen-kormány megalakulása és a konszolidáció szellemi háttere címmel szervezett konferenciára írt levelét az Országház felsőházi üléstermében megrendezett fórumon Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke olvasta fel.

Egy kormány és egy miniszterelnök munkájának fokmérője az, hogy honnan hová sikerül eljuttatnia a vezetésére bízott országot.

Bethlen István kormányzati munkája hatásában többet jelentett válságkezelésnél, honalapító és -szervező munka volt, melynek köszönhetően hosszú évszázadok után ismét megszületett a szabad és független Magyarország

- írta a miniszterelnök.

Orbán Viktor emlékeztetett: Bethlen István 1921 tavaszán egy pénzügyi és gazdasági összeomlás szélén egyensúlyozó, külpolitikailag teljesen elszigetelt, ellenséges államok abroncsába szorított, területének kétharmadától, lakosságának több mint felétől, természeti erőforrásainak döntő többségétől megfosztott ország élére került, amely még csak alig lábalt ki a világháború, a spanyolnáthajárvány és a bolsevik terror okozta vérveszteségből. Egy ilyen méretű problématömeg még feketeöves válságkezelőket is könnyen maga alá temetett volna – tette hozzá.

Jelezte: Bethlen István viszont ezt a kilátástalannak tűnő munkát éppen azért tudta sikerrel elvégezni, mert

a megoldást nem a kor világmegváltó ideológiáiban kereste, hanem a valós lehetőségeknek megfelelően mérte fel a megmaradt ország és az egész nemzet helyzetét.

Tette, amit lehetett, arra támaszkodva, ami rendelkezésére állt – hangsúlyozta, hozzáfűzve: bízott a magyar nemzet erejében, tehetségében és kivételes öngyógyító képességében. Mindez pedig elég volt arra, hogy a külső és belső ellenséges erők által szétdobált építőelemeket egymáshoz illesztve egy életképtelennek látszó torzóból hazát építsen a magyaroknak – összegzett Orbán Viktor.

A konferencián Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke Kövér László házelnök nevében köszöntötte a résztvevőket, felidézve, hogy egy korábbi, a témában rendezett konferencián a parlament elnöke úgy fogalmazott:

„akik a magyar állam gyengítésében és örökös alárendeltségében voltak érdekeltek, azok Bethlen Istvánt feledni és feledtetni akarják, akiknek az önálló és erős magyar állam volt a céljuk, azok emlékezni és emlékeztetni akarnak”.

Latorcai János kiemelte: a mai magyar történészszakma és politika felelős képviselői egyetértenek abban, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának politikai teljesítménye mindannyiunk számára fontos és arról meg kell emlékezni. Felidézte: a magyar történelem bővelkedik tragikus végpontokban és az ezeket követő heroikus felemelkedésekben, egy történelmi kutatás szerint azonban a ma embere a tatárjárástól 1956-ig a legsúlyosabbnak a trianoni tragédiát érzi.

Hangsúlyozta: a 20. század történelmének feltárása a történetírás feladata, de kiértékelése és hasznosítása a politika szférájába is tartozik. A feldolgozás és általa a tanulás folyamatában azonban az önmarcangolás és a külső körülményekre hárítás egyaránt tévútra vezethet, de ha képesek vagyunk a két véglet közt maradni, kellő önkritikával és a nemzetközi kitekintésbe ágyazottan vizsgálódni, az reményt ad arra, hogy annak a kornak a meghatározó politikai személyiségeit ne ideológiai szemüvegen keresztül lássuk – fogalmazott.

Bethlen Istvánról azt mondta: lehántva róla az ideológiai béklyókat, személye és teljesítménye nem lehet közömbös egyetlen olyan gondolkodó embernek sem, aki arra keres példát, hogy lehet felemelni a porból egy eltaposott, pusztulásra ítélt országot.

Hozzátette: az 1989-90 után cselekvési szabadságát visszanyert Magyarországon is arra kell törekedni a mind újabb és újabb válságoktól terhelt „világunkban, hogy összekovácsoljuk és megerősítjük polgáraink nemzetépítő erejét”.

Száz évvel ezelőtt Bethlen István egy soha nem tapasztalt történelmi trauma és az általa előidézett letargia és veszteségérzet végpontján kormányt volt képes alakítani – mondta. Neve azért forrhatott össze a konszolidáció fogalmával, mert nemcsak gazdasági értelemben, hanem politikailag is képes volt a szélsőségek kizárásával és a világnézeti megosztottságon felülemelkedve egyesíteni a magyar társadalmat. Emelkedett szelleme, európai légköre és demagógiától mentes nemzetközi elkötelezettsége politikusból államférfivá avatta – fogalmazott Latorcai János.

Bethlen István és kormányának teljesítménye ma már tudományos és politikai viták felett áll és hasznos tanulságokkal szolgálhat mindenki számára – mondta.

Az évforduló üzenete Latorcai János értékelése szerint az, hogy

„a magyar ügyet kell szolgálni, mert senki se fogja értünk a harcainkat megvívni, mindenki a maga helyén, de a közösség egészéért kell, hogy dolgozzon”.

A konferencián – amelyen részt vesz Boross Péter volt miniszterelnök is – 13 előadást hallgathatnak meg a résztvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában