tizenhárom ember sebesült meg

2019.05.27. 12:20

Két férfit vettek őrizetbe a lyoni merénylettel kapcsolatban

Az egyikük, egy huszonnégy éves algériai férfi robbanthatott.

A francia rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő követte el a 13 sebesültet követelő robbantást pénteken Lyonban – jelentette be hétfőn a francia belügyminiszter.

Christophe Castaner a Twitteren közzétett bejelentésben részleteket nem írt az ügyről. A párizsi ügyészség viszont azt is közölte, hogy egy 24 éves férfit vettek őrizetbe Lyonban. Az Origo a francia Le Figaro cikkére hivatkozva azt írja, egy algériai férfiról van szó.

Rövid időn belül Gérard Collomb lyoni polgármester közölte, hogy egy második férfit is őrizetbe vettek, ezt azután az ügyészség is megerősítette.

Collomb közlése szerint az egyik gyanúsított egy informatika szakos egyetemi hallgató. „Megkönnyebbülés ez minden lyoni lakosnak. Úgy vélem, az ügy megoldódott. Ha itt egy hálózat volt a háttérben, akkor azt sikerült azonosítani, és bizonyosan fel fogják számolni” – mondta a polgármester a BFM televíziónak.

A harmadik legnagyobb francia városban péntek délután fél hat után nem sokkal csomagba rejtett pokolgép robbant fel egy pékség közelében. A merénylet gyanúsítottja a biztonsági kamerák felvételeinek tanúsága szerint egy kerékpáros férfi volt, aki sötét napszemüveget viselt. A rendőrség több fényképet is közzétett az első számú gyanúsítottról a Twitteren, sok szemtanú jelentkezett is a felhívására, közülük többtucatnyit meg is hallgattak.

Rémy Heitz, a terrorizmus elleni küzdelemmel megbízott francia főügyész szombaton azt közölte, hogy az ügyben a nyomozást gyilkossági kísérlet, valamint terrorista szervezkedés és támadás gyanújával indították meg. A robbantással kapcsolatban egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában