Kereskedelmi megfontolás

2017.08.24. 16:26

Oroszország több mint 600 féle fegyvert tesztelt Szíriában

Gyakorlatilag minden új típus, minden újdonság megjárta a szíriai konfliktust. Több mint 600 típust próbáltunk ki a szíriai konfliktusban – közölte Jurij Boriszov orosz védelmi miniszterhelyettes.

Forrás: RIA Novosti

Fotó: Dmitriy Vinogradov

Az orosz politikus a kubinkai Armija 2017 haditechnikai fórumon megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is kiemelte, hogy az orosz haderő új repülőgép-felszereléseket, új tűzfegyvereket, rakétaindító rendszereket, páncélozott járműveket és egyéb új eszközöket is tesztelt.

„Egy sor típusról le kellett mondanunk, mert a gyakorlat bebizonyította hogy nem feleltek meg a velük szemben támasztott követelményeknek” – mondta.

Hozzátette, hogy a hmejmími légitámaszponton folyamatosan jelen vannak a hadiipari vállalatok képviselői.

Boriszov szerint az Armija 2017 fórumon a nap folyamán 23 állami szerződést és három megállapodást kötöttek 17 céggel, összesen több mint 170 milliárd rubel (több mint 741 milliárd forint) értékben.

Az orosz haditechnika leglátványosabb bemutatkozása a nyilvánosság színterein a Kalibr típusú robotrepülőgép kilövése volt. A Kaszpi-tengeren állomásozó hadihajókról kilőtt manőverező robotrepülőgépekkel Oroszország még 2015 októberében mért csapásokat az Iszlám Állam szíriai állásaira. Az akkori jelentések szerint négy rakétahordozóról összesen huszonhat Kalibr típusú robotrepülőgépet lőttek ki tizenegy célpontra, amelyek közül mindegyiket megsemmisítették. Hogy az oroszok már akkor is meglátták a haditechnikai eszközeik reklámozásának lehetőségét ezekben az akciókban, az világosan megmutatkozik abban is, hogy maguk az orosz állami médiumok hozták nyilvánosságra ezeket a felvételeket.

Íme, a máig elérhető orosz felvételek egyike.

Borítókép: AFP / Dmitriy Vinogradov / RIA Novosti

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában