Magyarok kenyere

2017.08.13. 18:20

Összeöntötték a búzát Nemeshanyban

Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról – jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát.

Sok helyen még folyik az aratás, ezért az idei felajánlás mennyisége még nem végleges – tette hozzá. A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével, és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is a Somogy megyei Nagybajom községben – közölte.

Korinek László elmondta, a kezdeményezés elindításának köszönheti, hogy egyre többen ápolják a magyar nyelvet, hiszen „míg a Magyarok kenyerét eszik, a magyar nyelvet használják”. Hangsúlyozta: a Magyarok kenyere programért a felvidéki és a Kárpátalján élő magyarság tette a legtöbbet, a kárpátaljai gazdák 83 tonna búzát ajánlottak fel.

Korinek László, a Magyarok Kenyere program elindítója. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Az ünnepi kenyérhez szükséges só a székelyföldi Parajdról, a kovász a Baranya-háromszögből, Karancsról, a víz Kárpátaljáról érkezik. A kisült kenyeret Esztergomban szenteli majd meg Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke.

A Magyarok kenyere program a nemzetben élő lelki erőt és összetartozást szimbolizálja – fogalmazott az ünnepségen a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Kis Miklós Zsolt szerint a 2011-ben útjára indított program küldetése a keresztény nemzettudat erősítése.

A Csizmadia malmot, amelyben az ünnepi búzát őrlik, 1907-ben Háry Mihály molnár építtette. A malom 1952-ig üzemelt, akkor államosították és magtárként használták. Az épületet 1972-ben az egykori tulajdonos családja visszavásárolta, 2001-ben felújították, 2003 óta működik malommúzeumként.

Borítófotó: Magyarok kenyere – Összeöntési ünnepség Nemeshanyban. Szekéren hozzák a búzát a Magyarok kenyere program keretében. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában