Mélyül a válság

2017.10.21. 14:12

A spanyolok kezdeményezik a katalán kormány feloszlatását

A központi kormány előrehozott választásokat szorgalmaz Katalóniában – jelentette ki a spanyol miniszterelnök a rendkívüli kormányülés után.

Mariano Rajoy hangsúlyozta: ez nem Katalónia autonómiájának felfüggesztését jelenti, hanem a kialakult helyzetért felelős személyek eltávolítását.

A spanyol kormány javaslatait még szombaton beterjeszti a parlament felső házának, a szenátusnak, hivatkozva az alkotmány 155-ös cikkére. Ez a passzus ad lehetőséget az államnak, hogy alkotmánysértés esetén beavatkozzon az autonóm közösségekben.

Ideiglenes kormány jöhet

Mint mondta, amennyiben a szenátus jóváhagyja a spanyol kormány tervezett intézkedéseit, hat hónapon belül ki kell írni a helyi választásokat, bár szándéka ezt minél előbb megtenni. „Választásokat tartani, ez a cél, ezt akarja a többség, ezt mondja a józan ész” – jelentette ki, és hozzátette, hogy ezzel egy új időszak nyílhat meg.

A miniszterelnök a további intézkedésekről szólva elmondta, hogy a katalán kormányzati feladatokat ideiglenesen a spanyol kormány illetékes miniszterei vennék át.

A katalán kormányzati közigazgatás változatlan formában működne tovább, ahogy a katalán parlamenti is, azzal a kitétellel, hogy nem hozhat alkotmányellenes, valamint a katalán autonóm közösségi alapokmánnyal ellentétes intézkedéseket, és nem tarthat szavazást egy új katalán elnök személyéről.

Aggasztó a helyzet

Mariano Rajoy sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a spanyol kormány intézkedéseinek célja – a törvényességhez visszatérés mellett – a gazdaság helyreállításának folytatása.

Aggasztónak nevezte, hogy a legfrissebb adatok szerint már több mint ezer cég döntött úgy, hogy székhelyét átteszi Katalóniából Spanyolország más területére, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy csökken a helyi turizmus, ami a gazdaság motorjának számító ágazat.

„Kérem, hogy ne menjen el több cég, nyugodtak lehetünk, mert ez (az ügy) megoldódik, anélkül, hogy több kárt okozna”

- jegyezte meg.

A spanyol kormány teljes intézkedéscsomagját később hozzák nyilvánosságra, azt a spanyol miniszterelnök-helyettes háttérbeszélgetésen ismerteti majd az újságírókkal.

A szenátus elnöksége még szombaton, a kormány ülését követően összeül, hogy meghatározza a javaslatcsomag tárgyalásának menetét, és hogy mikor szavazhatnak róla.

Borítókép: MTI/APpool/Juan Carlos Hidalgo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában