Autóplusz pályázat

2018.05.07. 15:34

Százmilliós autóvásárlási támogatást ad az Emmi a mozgáskorlátozottaknak

Idén százmillió forint, a tavalyi összeg kétszerese áll rendelkezésre a súlyosan mozgáskorlátozottaknak gépkocsibeszerzésre az Autóplusz 2018 pályázat keretében.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, hogy az Autóplusz elnevezésű pályázatot először tavaly írta ki a minisztérium, arra több száz igény érkezett – írja az MTI. A 2018-as költségvetésben megduplázták a keretet, így idén százmillió forint áll rendelkezésre két körben. Az első körben már 17 nyertest hirdettek, a második körre pedig május 31-ig lehet beadni a pályázatot.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pályázatban nincs kötelező hitelfelvétel, nincs márka-, sem modellkötöttség, és a támogatási összeg is magasabb.

„Nem hagyhatjuk a fogyatékos embereket magukra, nem hagyhatjuk azt, hogy a fogyatékosság egyenlő legyen az elszigetelődéssel, a magára hagyottsággal, a négy fal közé szorulással”

- fogalmazott.

Czibere Károly felidézte, hogy a 2012-ben indult, Lehetőségautó nevű programban hitelfelvétel mellett Suzukik közül választhattak a pályázók, és hat év alatt több mint 4600 autót vásároltak mintegy 3,5 milliárd forint kormányzati támogatással. Mint elmondta: idén januártól az érdekképviseletek és az érintettek jelzései alapján ezt a rendszert is rugalmasabbá tették azzal, hogy megszüntették a támogatás feltételeként szabott kötelező hitelfelvételt.

Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa kiemelte: az Autóplusz pályázatban két kategóriában indulhatnak a súlyosan mozgáskorlátozottak. Külön pályázhatnak magasabb összegre az elektromos kerekesszéket használók – akik közül sokan nem is tudnak átszállni a gépkocsik ülésébe – és külön az önhajtós kerekesszéket vagy elektromos mopedet használók. Szekeres Pál úgy fogalmazott: ilyen típusú gépkocsipályázat a rendszerváltás óta nem volt.

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke hangsúlyozta: a legnagyobb közlekedési hátránnyal élőket célozza meg az Autóplusz program; legfőbb újdonsága, hogy a súlyosan mozgássérült emberek az egyéni szükségleteiknek, életkörülményeiknek leginkább megfelelő autótípust választhatják ki.

Borítókép: Szekeres Pál paralimpiai bajnok, miniszteri biztos. Fotó: MTI / Kovács Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában