Ország-világ

2021.09.28. 15:25

Szijjártó: a nemzetközi liberális mainstream nagyon komoly támadásokat indított (videó)

Európának a megerősödéshez vissza kell térnie saját klasszikus értékeihez, így meg kell védenie a család intézményét, illetve biztosítania kell a vallásszabadságot és a nemzeti kisebbségeket megillető jogok érvényesülését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca szerint kedden Strasbourgban.

Az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége által szervezett vallásközi konferencián, valamint az ET Parlamenti Közgyűlésén a külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország élen jár a klasszikus európai értékek védelme terén.

Kiemelte, hogy a kontinensen

a „nemzetközi liberális mainstream nagyon komoly támadásokat indított” a családok, a vallásszabadság és a nemzeti kisebbségek védelme terén, s mára „gyakorlatilag véleménydiktatúra, véleményhegemónia alakult ki”.

Ha valaki ma fel mer szólalni ezen, az egész európai létet meghatározó értékek mellett, azt kiközösítik, gyakran bírálat vagy akár nevetség tárgyává teszik, és valamifajta múltba ragadt személynek állítják be – vélekedett.

Szijjártó Péter kijelentette: ez ellen fel kell lépni, hiszen Európa legyengült, veszít a népességéből és a világgazdaságban betöltött súlyából, és a klasszikus értékekhez való visszatérés nem is fog tud újra megerősödni. Ha ez nem sikerül, akkor „Európa rendkívül nagy bajban lesz, el fog veszíteni mindent, ami az európai identitáshoz, örökséghez köt minket” – mondta.

Szijjártó Péter felszólalása a konferencián:

Aláhúzta, hogy Magyarország „élen jár” az említett értékek védelme terén.

„Megvédjük a családokat, Ferenc pápához hasonlóan világosan beszélünk arról, hogy a család apából, anyából és gyermekekből áll, nem engedjük ennek a relativizálását (...) Hangsúlyosan ki merünk állni a keresztény közösségek védelme mellett (.) Emellett pedig a történelmünkből fakadóan természetesen érzékenyek vagyunk a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására is”

- közölte.

„Európa klasszikus értékeihez az egykori vasfüggönytől keletre jobban ragaszkodnak, mint attól nyugatra” – fogalmazott.

A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint a mostani magyar elnökség kiváló alkalom arra, hogy felhívják a figyelmet ezekre az ügyekre. Mint mondta, sokan egyetértenek a magyar kormánnyal, csak „egyszerűen nem merik ezt nyíltan kifejezni, mert tudják, hogy a liberális véleményterror lecsap rájuk”.

A Miniszteri Bizottság a 47 tagországot tömörítő Európa Tanács legfőbb államközi döntéshozó testülete. Soros elnöki tisztségét május közepétől november közepéig Magyarország tölti be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában