Nosztalgia

2018.06.22. 15:57

Szijjártó: nem csorbulhatnak a kárpátaljai magyar közösség jogai

Tavaly szeptember óta az akkor elfogadott új ukrán oktatási törvény jelenti a kizárólagos témát a kétoldalú kapcsolatokban, s ez így nincsen jól.

A jó magyar-ukrán kapcsolatokban vagyunk érdekeltek, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség jogai semmilyen formában se csorbulhassanak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Ungvárhoz közeli Alsószlatina gyógyüdülőhelyen.

A külügyminiszter azután beszélt erről újságíróknak, hogy Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével együtt, a kárpátaljai magyarság vezetőinek részvételével megbeszélést folytatott Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel és Lilija Hrinevics oktatási tárcavezetővel az új ukrán oktatási törvény kisebbségeket hátrányosan érintő nyelvi cikkelyével kapcsolatos kérdésekről.

A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter közölte: Magyarország kormánya jó kétoldalú magyar-ukrán kapcsolatokban érdekelt, és már-már nosztalgiával tekint a tavaly szeptember előtti időszakra, amikor a kétoldalú kapcsolatok még infrastrukturális beruházásokról, új határátkelőhelyek létesítéséről szóltak.

Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy tavaly szeptember óta az akkor elfogadott új ukrán oktatási törvény jelenti a kizárólagos témát a kétoldalú kapcsolatokban, s ez így nincsen jól, hiszen országaink érdekeinek döntő többsége egybeesik – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában