történelmi találkozó

2021.01.18. 13:14

Szijjártó Péter San Marino külügyminiszterét fogadta Budapesten (videó)

Kétoldalú gazdasági, oktatási és turisztikai együttműködésekről is tárgyaltak. A magyar külügyminiszter kijelentette: Magyarország érdekelt San Marino és az Európai Unió együttműködésében.

A két ország hatékonyan együttműködhet az országgal a nemzeti kisebbségek kérdésében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szijjártó Péter San Marinó-i kollégájával egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a világjárvány megmutatta, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre nagyobb szükség van, mint bármikor korábban. Magyarország azt szorgalmazza, hogy az EU és San Marino az idén már írja is alá a társulási megállapodást – közölte.

Kifejtette: San Marino és Magyarország egyaránt büszke a nemzeti identitására, a kulturális, történelmi és vallási örökségére, és nem kívánja azt feladni. A nemzeti kisebbségek ügyére is érzékeny a két ország – tette hozzá.

Elmondta:

a Magyarországnak fontos kérdésekben szövetségesi kapcsolatot tudtak kialakítani, és minél szorosabban együttműködik San Marino az unióval, annál inkább profitál abból Magyarország is.

Szijjártó Péter kitért a minority safepack ügyére is. Úgy vélte, ez a határon túli magyar nemzeti közösségeknek volt fontos, de az Európai Bizottság visszautasította, ami „gyalázatos”, mert az Európába illegálisan érkező bevándorlóknak minden juttatást megadnának, de amikor az Európában őshonos nemzeti kisebbségek szorulnának támogatásra, Brüsszel „hátat fordít nekik”.

Közölte: a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása ügyében a két ország számíthat egymás támogatására, és az illegális migrációról is folyamatos a konzultáció közöttük.

Megjegyezte: emellett a beruházásvédelmi megállapodásról is megkezdték az egyeztetéseket, és arról is megállapodtak, hogy szeptembertől tíz ösztöndíjas hallgatót fogadnak San Marinóból magyarországi egyetemeken.

Luca Beccari, San Marino külügyekért, nemzetközi gazdasági együttműködésért és telekommunikációért felelős minisztere hangsúlyozta: a két ország hasonló értékeket tart fontosnak, és együttműködésük most új szakaszba léphet. A kétoldalú kapcsolatrendszer fontos területeként nevezte meg a kultúrát, a felsőoktatást, a turizmust, a környezetvédelmet, valamint a fenntarthatóságot.

Kitért arra is, hogy San Marino két nagy kihívással néz szembe jelenleg, az egyik a járvány elleni védekezés, a másik pedig a társulási folyamat, amelynek révén egyre közelebb kerülhetnek az EU-hoz.

Kérdésre Luca Beccari arról is beszélt, hogy a járvány okozta válsághelyzetre az egyedüli megoldást a vakcina jelenti, ennek beszerzése azonban nem könnyű, és nem egyszerű lépést tartani az igényekkel.

Szijjártó Péter videóját az eseményről itt nézheti meg:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában