Felelősségvállalás

2019.06.04. 15:41

Szili Katalin: a diaszpóra ezer szállal kötődik az anyaországhoz

A Kőrösi Csoma Sándor-program eseményei és a Rákóczi Szövetség által lebonyolított diaszpóratáborok is összekovácsolják a nemzetet.

A nemzetegyesítést követően most már a gyarapodás a jellemző – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a nemzeti összetartozás napi megemlékezésen Kanadában, Torontóban.

A nemzetpolitikai államtitkárság által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint Szili Katalin beszédében kiemelte:

ezt ma már nemcsak az alaptörvényben megfogalmazott felelősségvállalás jelenti, hanem olyan jól működő programok és intézkedések, mint a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Rákóczi Szövetség által lebonyolított diaszpóratáborok,

valamint – a többi között – a Torontóban újra megnyitott főkonzulátus is.

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, a 20. század traumáját magunk mögött hagyva megmutattuk, hogy összetartozásunkat az élni akarás és a felülemelkedés jellemzi, és a nemzeti összetartozás napján túl ezt jelzi a 2020-as esztendőnek a nemzeti összetartozás évévé nyilvánítása is.

Kiemelte: „ma már nem a tegnapba révedünk, hanem a holnapot tervezzük, Magyarországon”, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarsággal együtt.

Szili Katalin a Torontói Magyar Házban tartott ünnepségen átadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét.

A miniszterelnöki megbízott a nemzeti összetartozás napjának torontói eseménysorozata keretében találkozott valamennyi magyar szervezet vezetőjével és képviselőivel, az ünnepséget megelőzően pedig állampolgársági eskütételen vett részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában