Három versenyzőnkért szurkolhatunk

2017.09.19. 11:45

Tallinnban versenyeznek fiatal tudósaink

A természettudományok és a technológia tárgykörében jeleskednek a kiválasztott magyar fiatalok: egyikük egy gerincvizsgáló eszközzel, másikuk egy dőlésérzékelő szenzorral, harmadikuk pedig egy 3D-ben nyomtatott holdbázissal kelthet nemzetközi figyelmet.

A Magyar Innovációs Szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott tájékoztatása szerint a kiválasztott mintegy száz pályázó között Magyarországról a Magyar Innovációs Szövetség által megrendezett 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjasa jutott ki Észtországba, a több mint 45 ezer eurós (13,9 millió forint) összdíjazású, háromnapos tallinni megmérettetésre.

A verseny célja, hogy a 15-20 év közötti fiatalok figyelmét a természettudomány és technológia területére irányítsa – hívják fel a figyelmet.

Kocsis Ábel, a Soproni Széchenyi István Gimnázium végzett diákja a Mennyire vagyunk tartósak? – Gerincgörbületek kirajzolása Tolival nevű gerincvizsgáló eszközzel, Molnár Áron, a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium végzett diákja az Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor című projekttel, Puskás Dávid, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja pedig a 3D nyomtatott Holdbázis című munkájával vesz részt a versenyen.

A Magyar Innovációs Szövetség konzultációkkal segíti a fiatalok felkészülését a kiutazás előtt, a magyar delegációt Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűritagja vezeti – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában