Ország-világ

2021.04.12. 20:59

Tarlós István szerint kétséges, hogy 2023-ra elkészül a Lánchíd felújítása

Budapest volt főpolgármestere szerint a pesti hídfő felújításának kimaradása nagy hiba, mert amiatt majd később újra le kell zárni a hidat a forgalom elől. „Drágulás történhetett, de a semmittevésre nincs mentség, több mint egy évig semmi nem történt” – összegzett a politikus.

Nem egységes a főváros vezetése, a DK nélkül nincs mozgástere a főpolgármesternek, a helyettesek is önállósodnak, főleg Gy. Németh Erzsébet, aki Gyurcsány embere a Városházán – vezette fel elméletét Tarlós István az Inforádió műsorában, amit a Magyar Nemzet szemlézett. A volt főpolgármester szerint a Karácsony Gergely közösségi oldalán megjelenő posztok nem az egykori zuglói kerületvezető stílusa, semmi garancia nincs rá, hogy ő készíti azokat. Tarlós István azt is elmondta, hogy a facebookozáson kívül nehéz kivenni más kommunikációs csatornát. Felidézte, korábban volt Budapestinfó, mely sajtótájékoztatókon ő válaszolt minden újságírónak, ilyen ma már nincsen,

a baloldali vezetők a kellemetlen kérdésekre nem válaszolnak, konkrét kérdésekkel alig foglalkozik valaki, leginkább csak politikai szólamokat fújnak.

Tarlós szerint az egyesült ellenzék számára nagy tétje van a választásoknak, Karácsony Gergely pedig újra Orbán Viktor egyik fő kihívója lehet.

A korábbi főpolgármester elmondta, neki soha nem jutott eszébe, hogy miniszterelnök legyen. Számára talány, hogy egyes emberek milyen politikai pályát futnak be.

„Nem biztos, hogy Karácsony önmaga eldöntheti, hogy jelölt lesz-e vagy sem” – jelentette ki a beszélgetés egy pontján Tarlós István.

Tarlós István volt főpolgármester
Fotó: Mónus Márton / MTI

„Tájékozatlan emberek szélsőséges kritikát fogalmaztak meg” – fogalmazott a Lánchíddal kapcsolatban Tarlós István. Budapest volt főpolgármestere sérelmezte, hogy 18 hónapja a fővárosi hagyaték teljes figyelmen kívül hagyásával panaszkodnak az utódai. Felidézte, hogy ők 2010-ben rosszabb helyzetet örököltek, félbehagyott négyes metró, Európa legrosszabb járműparkja a közösségi közlekedésben – sorolta. A jelenleg miniszterelnöki megbízottként dolgozó volt városvezető kijelentette, hogy a Lánchidat és a Blaha Lujza teret teljesen előkészítve hagyták hátra, 200 milliárd forint tartalékkal, ez másfél év alatt nem volt elég semmire, csak a költségek magasabbra tornázására.

Tarlós kételkedik abban, hogy 2023-ra elkészül a Lánchíd felújítása, ami véleménye szerint egy lecsupaszított projektté vált a korábbi tervekhez képest.

A volt főpolgármester szerint a pesti hídfő felújításának kimaradása nagy hiba, mert amiatt majd később újra le kell zárni a hidat a forgalom elől. „Drágulás történhetett, de a semmittevésre nincs mentség, több mint egy évig semmi nem történt” – összegzett a kormánypárti politikus.

A hármas metróval kapcsolatban elmondta, az új vezetés alakított egy vizsgálóbizottságot, amely hat-hét hónapja nem tett semmit. A feljelentéseket sem tették meg egy évvel ezelőtt. Tarlós visszaidézte, hogy 2016–17 környékén már tettek egy feljelenést, de akkor ezt megalapozatlannak találták. Tarlóst leginkább a 3-as metró ügye bosszantja,

a BKV felügyelőbizottsága ezt megtárgyalta, az összegzésben leírták, hogy a felújítások óta jobb és gazdaságosabb a metró.

„Gy. Németh Erzsébet és barátai tehetnek akárhány feljelentést ebben az ügyben, mi tiszta lelkiismerettel állunk elébe” – összegezte a miniszterelnöki megbízott.

A vizsgálóbizottság azóta sem talált semmit, ellenben nagy a csend a busztender és a patkányirtás pályáztatása körül is – hívta fel a figyelmet Tarlós.

Az iparűzési adóról úgy nyilatkozott, annak elengedése nem nyomhat olyan sokat a latban, mint azt láttatni szeretnék, a parkolási pénzek pedig a kerületekhez folynak be. Erről egyébként most is elmondta, hogy ő annak idején megpróbálta egységesíteni, de nem járt sikerrel, szerinte nem csak pénzügyi érdekek akadályozzák ezt és nem véletlen, hogy Karácsonyék sem nyúltak hozzá a kérdéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában