Tartósan Lengyelországban maradnak az amerikai katonák

Aláírták a megerősített lengyel-amerikai védelmi együttműködésről szóló szerződést.

Mike Pompeo amerikai külügyiminiszter és Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter szombaton Varsóban aláírta a megerősített védelmi együttműködésről szóló szerződést, amelynek keretében tartóssá válik az amerikai katonai jelenlét Lengyelországban.

A varsói államfői palotában rendezett ünnepségen Andrzej Duda elnök hangsúlyozta: a szerződés jelentősen megnöveli Lengyelország biztonságát, és hatással lesz többek között a lengyel-amerikai gazdasági és energiabiztonsági együttműködésre is.

A pontosan száz évvel ezelőtt lezajlott, Lengyelország függetlenségét 1920-ban megvédő, az orosz kommunista forradalom Nyugatra terjedését megakadályozó varsói csata évfordulóján aláírt szerződés értelmében a nyugat-lengyelországi Poznanban hozzák létre az amerikai 5. hadtest előretolt, mintegy 200 fős parancsnokságát, és legalább 1000-rel, 5500-ra növelik meg a már lengyel földön állomásozó amerikai kontingens létszámát.

A lengyel védelmi tárca honlapján közöltek szerint Lengyelország a szerződés értelmében többek között az amerikai felszerelés raktározását, az amerikai hadsereg által felhasználandó infrastruktúra gondozását biztosítja, fedezi az amerikai katonák elszállásolását, étkeztetését, évi keret szerint az üzemanyagot, összességében évi mintegy fél milliárd zloty (39,3 milliárd forint) ráfordításával.

Blaszczak miniszter a PAP hírügynökségnek elmondta: a szerződésben foglalt, a lengyel hadsereg által is felhasználandó infrastrukturális fejlesztések akár 20 ezer amerikai katona befogadását is lehetővé teszik.

A szerződésaláírást megelőzően, szombat délelőt Pompeo a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel tárgyalt. A lengyel kormányszóvivő tájékoztatása szerint Morawiecki megerősítette azt álláspontját, amely szerint Fehéroroszországban meg kell ismételni az elnökválasztást, nemzetközi megfigyelők részvételével.

A fehérorosz elnökválasztás utáni helyzet kezeléséhez nemzetközi szolidaritásra van szükség, és ebben Morawiecki szerint fontos Washington szerepe is.

Azzal kapcsolatban, hogy a Morawiecki által előző nap a szejmben ismertetett, a fehéroroszországi politikai üldözöttek támogatását célzó ötpontos programban egy lengyel-amerikai alapról is szó esett, a szóvivő úgy foglalt állást: a fehérorosz helyzet megoldásában Washington is érdekelt, hiszen „geopolitikai kérdésről” van szó, amely hatással van az Egyesült Államokra is.

Délben a varsói Pilsudski téren Duda, Pompeo és Blaszczak részvételével megtartották a varsói csata 100. évfordulójához kötődő központi megemlékezést. Az ünnepség része légi díszszemle is volt, amely során többek között az F-16 amerikai vadászgépek repültek át a lengyel főváros felett.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Hangolódjunk az őszre – káros szokásoktól mentesen
reuters interjú
Orbán Viktor: a javaslatcsomag alapján kötelezővé válhat a migránsok befogadása
tragédia / 1 órája
Lezuhant egy ukrán katonai szállítógép
Huszonkét holttestet találtak, ketten megsérültek, négy további embert még keresnek.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUBASTYIK ISTVÁN LUBÓ labdarúgó, edző, játékvezető szekszárdi lakos 73 éves korában váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. szeptember 29-én, kedden 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODROGI JÁNOSNÉ szül. Asbóth Klára 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. szeptember 29-én, kedden, 13 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy VÁLI FERENCNÉ lengyeli (volt alsópéli) lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton 15 órakor lesz a lengyeli temetőben. A gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy Kedves Munkatársunk BÁRSONY JÁNOSNÉ szül. Nádas Etelka a Tolna Megyei Főügyészség nyugalmazott irodavezetője 83. életévében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Tolna Megyei Főügyészség dolgozói
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŰCS GÁBOR volt Gemenci Erdő és Vadgazdaság dolgozója bogyiszlói lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton 15 órakor lesz a bogyiszlói református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS MÁTÉ ZOLTÁN halálának 4. évfordulójára ,,Fájdalmunkat nem enyhítik a múló évek, mosoly mögött is ott vannak a fájó könnyek. Gondolatban velünk vagy, bármerre is járunk, tudjuk, hogy nem jössz, és mi mégis várunk." A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk MALÁTI LAJOS halálának 6. évfordulójára Fájó szívünk fel-fel zokog érted. ,,Örökké szeretünk, S nem feledünk Téged." Szerető feleséged és családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ERŐSS ISTVÁN ,,Szini" kétyi lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én, csütörtökön, 17 órakor lesz a kétyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VECSEI JÓZSEFNÉ szül: Papp Anna várdombi lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 15 órakor lesz a várdombi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk, soha nem feledünk. NÉMETH ÁDÁMNÉ sz. Frencs Erzsébet (1949-2018) halálának 2. évfordulóján. Szerető családod
MEGEMLÉKEZÉS ÓDOR FERENC fácánkerti lakos halálának 1. évfordulójára ,,A múltba visszanézve, Valami fáj! Valakit keresünk, Aki nincs velünk már! Temető csendje, Ad neki nyugalmat, Szívünk fájdalma Örökre megmarad! Felesége és gyermekei és azok családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISTVÁN Kokó medinai lakos 65 éves korában váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. szeptember 18-án, pénteken 15 órakor lesz a medinai köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Ne hidd, hogy feledni fogunk, a sors bármerre vezet, emléked szívünkbe véssük, a szív pedig soha nem feled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. EISENSEHR JÁNOSNÉ szül. Hucker Magdolna "Léna" 89 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 18-án, pénteken, 15 órakor lesz a kakasdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy DR. CSORDÁS JENŐ nyugalmazott gyermekgyógyász főorvos, címzetes egyetemi docens 2020. szeptember 8-án, életének 94. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója szeptember 21-én, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket csak egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Elhunyt KOVÁCS ZSUZSÁNNÁRA Bakó László szobrászművész özvegyére emlékezünk mély fájdalommal. Búcsúztatójára szeretettel várunk mindenkit. Szentmise a várdombi katolikus templomban 2020. szeptember 18-án, 11 órakor, utána kegyeleti megemlékezés a várdombi temetőben, 2020 szeptember 18-án, 12.30 órakor lesz. Fia és családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁTYÁS JÁNOSNÉ volt kakasdi, bonyhádi, komlói, nagyvejkei lakos életének 84. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 16-án, szerdán, 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS LÁSZLÓ GÁBOR halálának 7. évfordulójára ,,Fájdalmunkat nem enyhítik a múló évek, mosoly mögött is ott vannak a fájó könnyek. Gondolatban velünk vagy, bármerre is járunk, tudjuk, hogy nem jössz és mégis várunk." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁTYÁS JÁNOSNÉ volt kakasdi, bonyhádi, komlói, nagyvejkei lakos életének 84. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 16-án, szerdán, 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló szerettei
kosárlabda / 4 órája
Nem sikerült az ASE bajnoki főpróbája
Rónai Gábor
egy lépés / 4 órája
A fertőzés új mechanizmusát fedezték fel szegedi kutatók
szekszárdi közgyűlés / 5 órája
Leváltotta az ÉSZ frakció Zsikó Zoltánt
Brunner Mónika
licit / 5 órája
Beatles-relikviákból rendez árverést a Sotheby's
kérdőjelek / 6 órája
Szalai ügynöke: Ádám nem keres új klubot, a Mainz része
Atomkor / 6 órája
Hetvenöt éve a haladás útján járnak
Hanol Erzsébet