Járvány

2020.03.31. 22:24

Tételesen cáfolja az elemzőközpont a kormány elleni támadásokat

A magyar kormányt sok támadás érte a koronavírus-törvény elfogadása miatt, sokan antidemokratikusnak hívták, illetve diktatúrát emlegettek.

Hétfőn fogadták el Magyarországon a koronavírus-törvényt, amelyet azóta már Brüsszel is elkezdett vizsgálni a jogállamiság miatt. A törvényre ugyanakkor szükség volt, hiszen a koronavírus elleni védekezésben gyors döntésekre van szükség, ezeket pedig így a magyar kormány meg tudja lépni. A koronavírus törvény többek között kimondja, hogy a kormány a veszélyhelyzetben – a törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálásáért rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat – írja a V4NA Hírügynökség.

A magyarországi Alapjogokért Központ készített egy összeállítást, amiben cáfolják a magyar kormány ellen legtöbbször felmerült rágalmakat. Kezdik a demokráciával, mivel sokan antidemokratikusnak ítélték meg a törvényt. Ezt azonban a magyar Országgyűlés fogadta el, amelyet az állampolgárok demokratikusan választottak meg, így szó sincsen antidemokratikus lépésről Magyarországon. Felmerült az is, hogy le akarja építeni a magyar kormány a parlamentet – ahol egyébként alkotmányos többsége van, tehát ebben semmilyen érdeke nincsen, politikai előnye nem lenne belőle.

Az elemzésében leírják, hogy világszerte több országban is veszélyhelyzetet rendeltek el, ahol így a vezetők kezébe több és másféle hatalom kerül. Ez mégsem okoz gondot a magyar kormányt szidóknak, az viszont már annál inkább, hogy Magyarországon veszélyhelyzet van, ez pedig sokak szerint egyenlő azzal, hogy az Orbán Viktor vezette kormány korlátlan hatalmat gyakorol az országban. Ezzel szemben azonban az igazság az, hogy a koronavírus törvény továbbra is korlátozza a magyar kormány hatalmát, a politikai vezetés különleges rendeletet csak abban az esetben alkothat, ha azzal a járványt igyekeznek megfékezni, illetve annak káros hatásait.

Az Alapjogokért Központ rávilágított arra is, hogy tévhit az is, hogy a Magyarországon elrendelt veszélyhelyzet most bármeddig tarthat, nincsen lejárati ideje. Az igazság az, hogy a veszélyhelyzet addig áll fenn, amíg meg nem szűnik az a fenyegetés, amely miatt be kellett vezetni – ezt maga a magyar Alaptörvény mondja ki. Ugyanakkor elmondják, hogy abban valóban különbözik a magyar jogrendszer, hogy itt nincs megszüntetési záradék, tehát nincs megszabva, hogy a különleges jogrend pontosan hány napig van érvényben, jelenleg visszavonásig van ez. Erre világít rá a központ következő cáfolatában is, ahol leírja, hogy a magyar parlament bármikor visszavonhatja a felhatalmazást, amit a kormánynak adott a koronavírus miatt kialakult helyzetben. Az is fontos, hogy a kormány köteles tájékoztatni a parlamentet a meghozott intézkedésről és a helyzet felülvizsgálatáról.

Végül az utolsó cáfolat az alkotmánybíróságra irányul, ezzel kapcsolatban az Alapjogokért Központ elmondja, hogy az továbbra is zavartalanul működik tovább, így nincsenek veszélyben az emberi jogok Magyarországon. A magyar Alaptörvény is kimondja, hogy az alapjogokat nem lehet felfüggeszteni különleges jogrend esetén sem, valamint nem lehet korlátozni az alkotmánybíróság működését sem. A központ azt is megjegyzi, hogy a felsorolt jogi tényeket folyamatosan figyelmen kívül hagyják a különböző civilszervezetek és baloldali, liberális politikusok – ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy pártérdeket képviselnek, nem az állampolgárokét. A demokratikus társadalmat pedig nem a kormánypártok veszélyeztetik, hanem azok, akik politikai vezéreltségű, ám alaptalan propagandát terjesztenek a magyar kormány ellen a veszélyhelyzetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában