Béremelés

2020.02.19. 21:56

Tizennégy százalékkal nő a szociális szférában dolgozók fizetése

Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint, átlagosan 30 ezer forinttal nő a bruttó bérük.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart a szociális ágazatban dolgozókat érintő béremelésről az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. február 19-én.

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése

jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós ismertette:

a 14 százalékos béremelés tartalmazza a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését, ezen felül további 6 százalékkal emelkedik a szociális ágazat dolgozóinak a fizetése.

Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint, átlagosan 30 ezer forinttal nő a bruttó bérük.

A miniszter hozzátette:

a dolgozók februárban már az emelt összegű minimálbér és a garantált bérminimum-emelés miatti magasabb összeget kaptak kézhez.

Márciusban pedig a január hónapra járó, az ágazati emelés miatti különbözetet és a február hónapra járó illetményt egyidejűleg kapják meg a dolgozók.

Kásler Miklós megjegyezte:

míg a legalacsonyabb illetmény az ágazatban 2019-ben 155 ezer forint volt, idén már közel 177 ezer forint, a legmagasabb pedig 415 ezer forintról 473 ezer forintra emelkedik.

A tárcavezető kitért arra: a korábbi és a mostani béremelésekkel a kormány az elmúlt 10 évben megduplázta a szociális szférában dolgozók bérét.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart a szociális ágazatban dolgozókat érintő béremelésről az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. február 19-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában