incidens

2021.08.04. 18:10

Tízezrek tüntetnek a libanoni fővárosban a kikötői robbanás első évfordulóján

Az áldozatok képeit kezükben tartó tüntetők a többi között „forradalmat” sürgettek.

Tízezrek tüntettek szerdán a libanoni fővárosban, Bejrútban, igazságszolgáltatást és felelősségre vonást követelve a város kikötőjében egy éve bekövetkezett több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó robbanás miatt.

Az EFE spanyol hírügynökség tudósítása szerint ezrek gyűltek össze a bejrúti tűzoltóságnál, hogy onnan induljanak a kikötő irányába, ahol további két menet résztvevőivel találkoznak. Az EFE megjegyzi: a tavalyi robbanás halálos áldozatai között 10 tűzoltó is volt.

Az áldozatok képeit kezükben tartó tüntetők a többi között „forradalmat” sürgettek. Egyes résztvevők libanoni zászlókat vagy olyan transzparenseket emeltek a magasba, amelyeken igazságszolgáltatást és politikusok felelősségre vonását követelték.

Egyes politikusoknak – mint emlékeztettek – tudomása volt arról, hogy a kikötőben évek óta 2700 tonna ammónium-nitrátot tároltak szakszerűtlenül, ami végül a robbanást okozta.

A tűzoltóságnál gyülekező tiltakozók transzparensein olyan feliratok voltak láthatók, mint például „végezzék ki azokat, akik a nitrátot Libanonba hozták” vagy „az alkotmányban foglaltakat végre kell hajtani, a törvény előtt pedig mindenki egyenlő”.

Egyes tüntetők politikai vezetők képeit emelték a magasba, köztük a Hezbollah libanoni síita szervezetet vezető Haszan Naszralláhét, akinek képén a „körözött” szó volt látható.

A megmozdulások során önkéntesek rózsákat osztogattak, egyes tiltakozók pedig koszorúkkal kezükben emlékeztek meg a robbanás áldozatairól.

A több tízezer emberből álló tömeg a Bevándorló Szobránál, az ammónium-nitrát tárolására használt raktár romjaival szemben állt meg.

Az EFE szerint a biztonsági készültség szintje a vártnál alacsonyabb volt.

Libanon 2019 óta súlyos politikai, gazdasági és pénzügyi válsággal küzd, amit súlyosbított Bejrút kikötőjében egy évvel ezelőtt történt robbanás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában