Ítéletidő

2021.06.08. 23:08

Több mint kéttucatnyian haltak meg villámcsapásokban Indiában

Legalább 27-en haltak meg villámcsapásokban India keleti részén található Nyugat-Bengál államban – közölték helyi tisztségviselők kedden.

A heves széllökésekkel kísért, monszunesős időszakot megelőző viharok hat körzetben pusztítottak hétfőn.

A legtöbb áldozat közvetlenül villámcsapás következtében vesztette életét, voltak azonban, akiket kidőlő fák és összedőlő viskók sújtottak agyon – ismertette Mrinal Kanti Rano, az indiai katasztrófavédelmi hivatal egyik illetékese. Mint mondta, az áldozatok többnyire földművesek.

Rano szerint hat embert például egy szivattyúállomásnál ért halálos villámcsapás Mursidabád körzetben. A tisztségviselő elmondta, hogy a monszunesőzéseket megelőző időszakban előfordulnak ilyen viharok, de az áldozatok száma így is szokatlanul magas.

Narendra Modi indiai miniszterelnök részvétét nyilvánította és bejelentette, hogy 200 ezer rúpia (780 ezer forint) kártérítést fognak fizetni a halottak hozzátartozóinak és 50 ezer rúpiát a sérültek után.

A viharos időjárás miatt légörvénybe került egy belföldi légijárat, mielőtt leszállt volna az állam székhelyén. Kalkuttában. Az eset során a gép nyolc utasa sérült meg.

Az indiai meteorológiai szolgálat további viharokra figyelmeztetett a napokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában