Járvány

2020.03.11. 06:13

Tömeges fertőzésre bukkantak egy szöuli call centerben

Eddig 90 fertőzöttet találtak a hatóságok egy szöuli call centerhez köthetően – közölte szerdán Pak Von Szun, a dél-koreai főváros polgármestere, súlyos aggodalmat keltve abban a tekintetben, hogy tömeges fertőzési góc keletkezhet Szöulban.

A kilencven eset az épület 10. emeletén dolgozó 207 alkalmazott és azok családtagjai közül került ki

mondta el a polgármester egy rádióműsorban, hozzátéve, hogy jelenleg vírustesztnek vetik alá a telefonos ügyfélszolgálati iroda további 550 dolgozóját is, akik az épület más emeletein végzik a munkájukat.

Pak szerint a call centerben azonosított fertőzöttekből 62-en szöuli illetőségűek, 15-en incshoniak, míg 13-an a fővárost övező Kjonggi tartományban laknak.

Ez eddig a Covid-19 járvány legnagyobb fertőző góca a tízmillió lakosú Szöulban.

A fővárostól mintegy 30 kilométerre nyugatra fekvő, 2,8 milliós Incshont és Kjonggi tartományt is egybe véve, az eset egy összesen 25 milliós térség számára jelent fenyegetést.

A polgármester elmondta, hogy a délnyugat-szöuli Sindorim negyedben lévő call center már megvizsgált 207 dolgozója közül ketten tagjai annak a Sincshondzsi keresztény szektának, amelynek követői közül került ki eddig az új koronavírus-járvány dél-koreai fertőzöttjeinek több mint 60 százaléka.

Pak hozzátette, hogy

a hatóságok a tesztek során egészségesnek bizonyuló dolgozók kapcsolatait is felkutatják, hogy feltérképezhessék az esetleges további fertőzéseket.

A dél-koreai kormány által szerdán közreadott új kimutatás szerint kedden 242 új esettel 7755-re nőtt a távol-keleti országban a járvány első azonosított esete óta talált fertőzések száma. A napi új esetek ötnapi csökkenése után ez ismét egy kiugró adat.

A Szöulban azonosított fertőzöttek száma ezen belül 52-ről hirtelen 193-ra ugrott

közölte a dél-koreai járványügyi központ.

Az új típusú koronavírus okozta tüdőgyulladás eddig 60 ember halálát követelte Dél-Koreában, s az áldozatok többsége itt is más krónikus betegségben is szenvedő idős ember volt.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: koronavir[email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában