Ország-világ

2020.11.09. 12:12

Újabb egymillió darab koronavírus elleni gyógyszer érkezett Magyarországra (videó)

A favipiravir bizonyítottan enyhítheti a betegek tüneteit és gyorsíthatja a gyógyulást.

Közösségi oldalán közzétett videója szerint a koronavírus-fertőzése miatt házi karanténból dolgozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a betegsége ellenére is folyamatosan tárgyal a járvány elleni védekezésről külföldi partnerekkel.

A miniszter saját állapotáról elmondta: a tünetei továbbra sem engedik, jelenleg úgy érzi magát, mint egy influenza-beteg, de reméli, a helyzet ennél súlyosabb nem lesz.

Örömteli hírként számolt be ugyanakkor arról, hogy a koronavírus elleni vakcina mellett a betegség lefolyását könnyebbé tevő, enyhítő gyógyszerek beszerzéséről is folyamatosan zajlanak az egyeztetések. Ennek eredményeképpen

tegnap éjjel újabb egymillió darab favipiravir tabletta érkezett Kínából Magyarországra.

Ez az a gyógyszer, amelyet azoknak a betegeknek adnak, akiknek már vannak tüneteik. Ha jó ütemben kapják a favipiravirt, a tünetek súlyosbodását jó eséllyel meg lehet előzni – idézte fel a miniszter.

Hozzátette: a hét végén Japánból is érkezik az újabb egymilliós gyógyszerszállítmány.

Címkék#favipiravir

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában