Járvány

2020.05.28. 14:25

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovénia között is megnyílik a határ (videó)

A magyar és a szlovén állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a rédicsi határátkelőhelynél tartott sajtótájékoztatóján.

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Fotó: BORSOS MATYAS

Szijjártó Péter szlovén kollégájával, Anze Logar külügyminiszterrel folytatott kétoldalú tárgyalásokat a határnyitás mellett más ügyekről is.

A magyar külügyminiszter szerint a világjárvány megmutatta, milyen szoros egymásra utaltságban élnek Közép-Európa nemzetei, köztük a magyarok és szlovének. Hozzátette, a nehéz helyzetben „megerősítettük a barátságunkat, a stratégiai szövetségünket és az együttműködésünket is”.

A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:

A magyar politikus hangsúlyozta: minkét országban sikeres volt a védekezés a világjárvánnyal szemben, ami lehetővé teszi, hogy „megfontolt lépésekkel a normalitás irányába menjünk vissza”. Mindkét országban sikerült alacsonyan tartani a fertőzöttek számát, ez lehetővé teszi, hogy a két ország újranyissa közös határát – tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy

mostantól a szlovén és a magyar állampolgárok szabadon közlekedhetnek a két ország között mindenféle korlátozás vagy karanténkötelezettség nélkül.

Szijjártó Péter elmondta,

jelenleg négy határátkelőhely van nyitva a két ország között: a két tornyiszentmiklósi, a rédicsi és a bajánsenyei, kedden pedig a kétvölgyi hatrárátkelőhely is megnyílik.

A tárcavezető kifejtette: most a zárások időszaka helyett az összeköttetések időszaka következik. Ennek jegyében szólt arról, hogy folynak a munkálatok a két ország közötti magas feszültségű villamosenergia-hálózatok összekötésének érdekében, ez a jövő év végéig valósulhat meg. Emlékeztetett, hogy a soron következő U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot a két ország közösen fogja megrendezni.

Szijjártó Péter a határnyitás fontosságát hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatok tekintetében is, kiemelve, hogy a legnagyobb magyar vállalatok, köztük az OTP és a MOL is, egyre fontosabb szerepet játszanak a szlovén piacon.

A magyar tárcavezető végül elmondta, hogy a világjárvány nyomán új világrend jön létre, ahol új dilemmák merülnek fel, amelyek új vitákhoz vezetnek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Szlovénia és Magyarország ezekben a vitákban szövetségesei egymásnak, legyen szó akár az illegális bevándorlás, akár a kohéziós források vagy akár az Európai Unió bővítésének kérdéseiről.

Anze Logar arról beszélt, hogy a két állam közötti határok újranyitásával „befejeződött egy fontos epizód az életünkben”, ami akadályozta az emberek „szabad áramlását”. Hozzátette, hogy a diplomáciában is nagy lépést tettek előre, tárgyaltak egyebek mellett a szlovéniai magyar kisebbség ügyéről is.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta: a határok átjárhatóságával kapcsolatban Magyarország akkor lazít, ha az nem okozza a vírushelyzet romlását. A korlátozó intézkedések feloldásával növekszik az emberek közötti kapcsolatok száma, ezért meg kell várni ennek a hatását a fertőzöttségi adatokra. Abban vagyunk érdekeltek, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásába, de első számú szempont az emberi egészség védelme.

Az MTI kérdésére, hogy a szlovén-magyar nyitást követően megmarad-e például M70-es autópályán ideiglenesen kialakított ellenőrzőpont, a külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: erről a technikai kérdésről az országos rendőrfőkapitány dönt. Ezek a belső ellenőrzési pontok alapvetően a tranzitforgalom kontrollját teszik lehetővé, ezt az ellenőrzést pedig fenn kell tartani.

Borítókép: Szijjártó Péter és Anze Logar a rédicsi határátkelőnél 2020. május 28-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában