Ország-világ

2021.10.06. 12:57

Újabb valótlanságokat állít a LIBE

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) delegációjának szélsőbaloldali vezetője, Gwendoline Delbos újabb nyilatkozatban támadja Magyarországot, valótlanul azt állítva, hogy a delegáció itteni megbeszélésein fel sem merült a gender- és a migrációs téma – közölte az Alapjogokért Központ szerdán a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint

az egyik találkozón az Alapjogokért Központ is részt vett, ahol a testület balliberális tagjai súlyos kritikával illették az illegális migrációt megakadályozó magyar szabályozást. Ráadásul az EP-képviselők több migránspárti és LMBTQ-szervezettel is találkoztak, így „elég nehezen elképzelhető”, hogy ezeken se ejtettek volna szót fenti témákról

– tették hozzá.

A központ szerint Gwendoline Delbosnak, „Judith Sargentini utódjának” és a nyílt társadalom hálózatához tartozó egyes képviselőtársainak egyébként is felesleges tagadniuk, hogy ideológiai okok miatt támadják Magyarországot. Az EP és a LIBE is számtalan alkalommal ítélte már el Magyarországot, mert „túlzottan bezárkózó” politikát folytat migrációs ügyekben, az EP az elmúlt hónapokban pedig nemcsak azt nyilvánította ki határozataiban, hogy „férfiak is teherbe eshetnek”, de azt is, hogy az anya nő, az apa férfi alaptörvényben foglalt kitétele az „európai értékek gyengülését eredményezi” – írták, hozzáfűzve: „ez sallangmentes kinyilvánítása annak, hogy az uniós mainstream a genderideológiát tekinti kötelező érvényű normának.”

Kiemelték:

a jövő évi magyar országgyűlési választások tisztaságának előzetes és ellentmondást nem tűrő megkérdőjelezése Gwendoline Delbos részéről egy újabb, az eddigieknél is súlyosabb törekvés arra nézve, hogy az uniós intézmények beleszóljanak egy tagállam belügyeibe.

A központ szerint nyilvánvaló, hogy az ilyen megjegyzések csak arra szolgálnak, hogy ha a baloldal elveszti a választásokat, legyen mire hivatkoznia. Arra viszont láthatóan nem fordít figyelmet az EP, hogy ugyanez a baloldal győzelme esetére feles többséggel történő, illegitim és antidemokratikus alkotmányozást helyezett kilátásba – írták, azt javasolva a LIBE-nek és Gwendoline Delbosnak, hogy „az ilyen, valóban súlyos jogállamisági sérelmet jelentő tendenciákkal foglalkozzon Magyarországot illetően.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában