hidegvérrel

2019.10.08. 10:10

Vádat emeltek a nő ellen, aki meggyilkolta és kirabolta idős szüleit

Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi nő és élettársa ellen az asszony szüleinek brutális meggyilkolása miatt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Figyelem! Cikkünk érzékenyebb olvasóink számára felkavaró lehet!

A letartóztatásban levő párt több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre, valamint a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és kifosztás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a nő évek óta gondozta 78 éves anyját és 86 éves apját, akik nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő tavaly év elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, rendszeresen italozott, főleg azután, hogy a börtönből kiszabaduló élettársa a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött.

A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte. A férfi ezen felidegesítette magát, és megállapodtak abban, hogy a szülőket megölik. Tavaly május 24-én mindketten sok alkoholt ittak, majd este 9 óra körül a nő kicsalta nehezen járó édesapját a konyhába, ahol a férfi baltával hátulról leütötte, majd a földre kerül idős embert még legalább tizenháromszor fejen csapta, miközben a nő leszorította apja nyakát. A férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött anyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt is legalább hétszer fejbe csapta a baltával.

A gyilkosság után a vádlottak magukhoz vettek nyolcvanezer forintot, és megpróbálták felgyújtani a házat. A konyhában lévő gázpalackot meggyújtották, ruháikat elégették, és a városba indultak szórakozni.

A palackban kevés gáz volt, ezért nem robbant föl, csak kisebb tűz keletkezett. Másnap hajnalban a házhoz visszatérő vádlottak ezt látva ágyneműket, konyharuhákat dobáltak férfi holttestére és meggyújtották. Reggel a gomolygó füstöt észlelő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában