ittas vezető

2017.11.19. 09:18

Vádat emeltek a szentendrei úti halálos baleset ügyében

A márciusi szerencsétlenségben az ifjúsági világbajnok kajakos Janza Richárd és barátja, D. Bálint veszítette életét.

Vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki a Szentendrei úton két fiatal férfi halálát okozta egy balesetben idén márciusban – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu-n.

O. Áron 2017. március 18-án 1 óra 10 perc körül a megengedett legnagyobb sebességet túllépve közlekedett, és a budapesti Szentendrei úton hátulról belerohant egy, a piros lámpánál várakozó gépkocsiba. Annak sofőrje, a 22 éves D. Bálint és utasa, a 22 éves J. Richárd Sándor olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindketten a helyszínen életüket vesztették; O. Áron, aki a baleset idején ittas volt, súlyosan megsérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vizsgálói a 29 éves budapesti férfi ellen halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett miatt indított eljárást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – áll a közleményben.

Az MTI korábban arról számolt be, hogy a baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában