Augusztus 20.

2017.08.18. 07:48

Vezérkari főnök: idén légi és vízi parádé zárja a tisztavatást

Az augusztus 20-án felavatandó tisztek olyan honvédségben kezdhetik meg a szolgálatukat, amely „teljes körű megújuláson megy keresztül” a következő időszakban – emelte ki a Honvéd Vezérkar főnöke az MTI-nek. Benkő Tibor vezérezredes elmondta: idén a tisztavatás utáni légi és vízi parádén a honvédség technikai eszközei is megjelennek az Országház előtt.

A vezérkari főnök felidézte: a nemzeti ünnep programjai 8 óra 30 perckor kezdődnek a Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadás mellett, az avatandó tisztek jelenlétében felvonják a nemzeti lobogót. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője után esküt tesznek a honvédtisztjelöltek, majd Áder János államfő ünnepi beszéde hangzik el.

A katonák számára különleges jelentősége van, hogy a tisztjelöltek az ország legszélesebb nyilvánossága előtt, a nemzet főterén mondják el esküjüket, amelyben

„vállalják, hogy Magyarország függetlenségét, a magyar embereket, a rájuk bízott honvédek és fegyverek erejével, akár az életük árán is megvédik”

- emelte ki Benkő Tibor. Hozzátette:

„Súlyos, felelősségteljes fogadalom ez, amely méltó államalapító Szent István királyunk örökségéhez, és amellyel méltó módon tudunk mi, katonák is tisztelegni az ünnep és elődeink nagysága előtt.”

Benkő Tibor kitért arra is, hogy a tisztavatás után, 10 órától légi és vízi parádé kezdődik a Parlament előtt, a Duna fölött és a Dunán, amelyen részt vesznek a Magyar Honvédség technikai eszközei is. Az eseményt három JAS 39 Gripen vadászrepülőgép nyitja meg, majd két ZLIN-242L felderítő- és kiképző repülőgép, végül két AS 350 könnyű helikopter, végül három Mi 8/17 közepes szállítóhelikopter következik. A vízi parádén felvonuló hajók élén három MS-25 típusú folyami aknamentesítő hajó úszik fel a Dunán.

Benkő Tibor elmondta, hogy a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység díszelgő katonái ott lesznek a Szent Jobb körmeneten is, a katonai rendészet járőrei pedig sok más ünnepi eseményen megfigyelhetők lesznek. A határ mentén, a békefenntartói feladatokban és a nemzetközi gyakorlatokon ez idő alatt is több ezer katona lát el szolgálatot – tette hozzá a vezérezredes.

Augusztus 20-án 92 honvédtiszt – 13 nő és 79 férfi – fogadja meg, hogy Magyarországot híven szolgálja – mondta a vezérkari főnök. Tanulmányi eredményeiket méltatva hangsúlyozta: az igazi katonai próbatétel még most következik számukra. Benkő Tibor azt is elmondta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai szakjaira 2017-ben négyszeres volt a túljelentkezés. A hadtudományi és honvédtisztképző karon az új tanévben mintegy 120 elsőéves tisztjelölt kezdi meg tanulmányait.

A vezérkari főnök kitért arra is, hogy az új tisztekkel együtt a Magyar Honvédség teljes személyi állománya részese lehet a Magyar Honvédség „történelmi jelentőségű” fejlődésének. Kifejtette: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal olyan teljes körű megújulásba kezd a Magyar Honvédség, amelyre az elmúlt negyed évszázadban nem volt példa, és hosszú időre meghatározza majd a honvédelem jövőjét. „A Magyar Honvédség a kor színvonalának megfelelő, meghatározó erővé válhat, tovább erősítve Magyarország biztonságát, Európa közös védelmét és a NATO szövetségét” – fogalmazott a vezérkari főnök.

Benkő Tibor hangsúlyozta: a korszerű technikai eszközök beszerzése mellett kiemelten fontos az egyéni harcászati felszerelés korszerűsítése, a katonák megbecsültségének növelése, az illetmények folyamatos karbantartása, valamint a kiszámítható életpálya biztosítása, amelyek visszatükrözik a tiszteletet, a megbecsülést a katonai hivatás és a katonák iránt – jegyezte meg a vezérkari főnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában