Álhírek kora

2019.04.03. 06:29

Zuckerberg nem tudja garantálni, hogy beavatkozásmentes lesz az EP-választás

A Facebook alapítója azt mondta, nem tudja biztosítani, hogy ne manipulálják a választókat a közösségi felületen keresztül, de azt is bejelentette, hogy fokozza erőfeszítéseit a hamis információk kiszűrésére a választások előtt.

A Facebook ma már sokkal jobban ki tudja szűrni a beavatkozási kísérleteket egy választásba, mint 2016-ban, de nem tudja garantálni, hogy a május végi európai parlamenti választásokkor nem fogják manipulálni – jelentette ki Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és vezetője kedden az ír közszolgálati tévének (RTE) adott interjújában.

A cég azt állítja, hogy nem kímélt pénzt és fáradságot az EP-választások manipulálásának megakadályozására, miután feltételezett orosz ügynökök felhasználták a Facebookot és más közösségi oldalakat arra, hogy befolyásolják a 2016-os amerikai elnökválasztás eredményét. 2016 óta már több fontos választás volt, amely viszonylag tisztán folyt le, és bebizonyította, hogy működik az a védelem, amelyet a cég kiépített – jelentette ki a cég vezetője. „Nyilvánvalóan fejlődtünk, de nem hiszem, hogy bárki garantálni tudná, hogy minden veszélyt el tudunk hárítani egy olyan világban, amelyben idegen államhatalmak próbálnak meg beleavatkozni választásokba. Ez egy folyamatos fegyverkezési verseny, amelyben szakadatlanul építjük a védelmünket, de a beavatkozni akaró kormányok is folyamatosan fejlesztik eszközeiket, taktikájukat” – mondta Zuckerberg.

Az amerikai hírszerzés megállapította, hogy Oroszország dezinformációs és kalózhadjáratot folytatott az amerikai demokratikus választási rendszer ellen, segítendő Donald Trump elnökjelölt kampányát. Moszkva tagadja ezt.

A Facebook az uniós intézmények nyomására a múlt héten megszigorította a politikai hirdetési szabályokat. A közösségi oldal ezenkívül bejelentette, hogy fokozza erőfeszítéseit a hamis információk kiszűrésére a választások előtt, és ebben partnere lesz a dpa német hírügynökség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában