Hirdetés

2024.09.25. 08:00

Mit tehetsz, hogy magabiztosabb sofőr legyél?

Szabó Balázs Máté stand-upos humorista szerint a tanuló és rutintalan sofőrök a legtöbb esetben kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a mindennapokban, mert azzal, hogy kihelyezik az autóra a T-betűt, valójában a legnagyobb gyengeségükre hívják fel a figyelmet. Csörgő László vezetéstechnikai tréner azonban azt tanácsolja, a rutintalan sofőrök ne szégyelljék a bizonytalanságukat, a T-betűvel valójában sok feszültségtől óvhatják meg magukat.

PR cikk

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kezdő sofőrök másfélszer annyi balesetet okoznak, mint azok, akik több mint két éve vezetnek. Többnyire ezek tolatásból, szilárd tárggyal való ütközésből fakadó balesetek, és elsősorban főútvonalon, illetve mellékutakon történnek, a rutintalanok az autópályákra valószínűleg kevésbé mernek kimenni. Ők azok, akik egy baleset vagy az oktatás során szerzett negatív élmények, esetleg egy hozzátartozó miatt eleve nem vezetnek gyakran, így pedig a kellő rutint sem tudják megszerezni. Ez azonban ördögi kör: ha nem vezet valaki eleget, hogyan is szerezhetne elég rutint? De ha szorongás, vezetés közben félelemérzet jelentkezik, nem az az első gondolata egy kezdő vagy rutintalan sofőrnek, hogy vezessen. Sokszor ráadásul azzal is szembesülniük kell, hogy a tapasztalt sofőrök türelmetlenek, olykor agresszívek velük szemben.

A Magyar Suzuki közlekedési szakértőkkel, a rendőrséggel és véleményvezérekkel együtt szeretne egy fontos társadalmi kérdésben párbeszédet indítani

A szorongást és a magabiztosságot is tanuljuk

A Magyar Suzuki éppen ezen szeretett volna segíteni az „Együtt az utakon – Te is voltál kezdő sofőr” közlekedésbiztonsági kampányban: közelebb hozni a két „tábort”, hiszen empátiával, türelemmel sokkal többet tehetünk azért, hogy kevesebb szorongó autóssal találkozzunk az utakon. A kampány célja az is, hogy szakértőkkel, illetve véleményvezérekkel megmutassák: néhány tipp megfogadásával leküzdhetők a negatív érzések. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni – emelték ki a szakértők –, hogy sokszor éppen a rutinos sofőrök okoznak szorongást azokban, akik még nem szereztek elegendő tapasztalatot a volán mögött. 

Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus szerint a szorongást és annak az ellentetjét is tanuljuk. Fontos, hogy minden autós bízzon a képességében és abban a tudásban, amelyet a jogosítvány megszerzése során szerzett. Emellett felhívta egy fontos szempontra a figyelmet, amelynek köszönhetően talán közelebb kerülnek a rutintalanok és a tapasztaltak egymáshoz. 

Az autóvezetés nem a szimpátiáról szól. A közlekedés egy mérnöki találmány: nem az a lényeg, hogy kit szeretünk és kit nem. Szerethetjük az autónkat, benne a zenét, ami szól, de a közlekedés többi résztvevőjéhez nem érzelmi módon kell közelíteni, ez ugyanis torzíthatja az észlelést. Mindenkit egyenrangú csapattársként kell kezelni az utakon

– mondta a szakember.

Az egyik legfontosabb tanács egy rutintalan sofőrnek: bízzon a képességeiben és ne engedje stresszelni magát a közlekedés többi résztvevőjétől
Forrás: suzuki.hu

A vezetéstechnikai tréner, Csörgő László – aki maga is sok kezdő sofőrrel és újrakezdővel találkozik a hivatásának köszönhetően – hozzátette, a tapasztalt autósok részéről fontos az empátia, nem kell bizonyos szituációkat túlragozni.

Ráadásul ha feszültek vagyunk – például egy tanuló vagy rutintalan sofőr miatt –, az a végtagjainkon keresztül átterjed az autóra is. Így sokkal nagyobb erőhatásokat viszünk át a kormányra, váltóra

– tette hozzá a Drivingcamp vezető trénere.

A Magyar Suzuki az idén pályázatot hirdetett olyan sofőröknek, akik szeretnének sokkal magabiztosabban közlekedni az utakon. A zsűri által kiválasztott nyertesek egy vezetéstechnikai tréningen vehettek részt a zsámbéki Drivingcampen. Profi oktatókkal olyan feladatokat teljesítettek, amelyek a váratlan és a gyakori helyzetekre egyaránt felkészítették őket.

Hogyan válhatsz rutinos sofőrré?

A Magyar Suzuki és a közlekedési szakértők összeállítottak egy néhány pontos listát, amely segíthet abban a rutintalanoknak, hogy a jövőben önfeledten és magabiztosan vezethessenek:

  • Gyakorolj rendszeresen! – A tapasztalat segít a vezetési készségek fejlesztésében és a magabiztosság növelésében.
  • Maradj nyugodt és koncentrált! – Ne hagyd, hogy a közlekedés többi résztvevője stresszeljen, legyél összeszedett.
  • Kérj tanácsot vagy segítséget! – Ha bizonytalan vagy egy helyzetben, kérdezz meg tapasztalt sofőröket, vagy vegyél részt vezetési tréningen!
  • Bízz a társaidban, és alkalmazd a kölcsönös bizalom elvét! – A közlekedés résztvevői feltételezik, hogy minden járművezető ismeri és betartja a KRESZ szabályait. Vedd fel a forgalom ritmusát és bízz a környezeted képességeiben.
  • Ismerd meg az autódat! – Szánj időt arra, hogy megismered autód működését és adottságait! Szakember és az internet is segítségedre lehet ebben.
  • Állítsd be helyesen a tükröket! – Ez kulcsfontosságú a biztonságos közlekedés szempontjából! Minimalizálhatod a holtteret, és lehetővé teszi, hogy teljes körűen átlásd a környezeted.
  • Indulj el időben! – Kerüld el az időprés okozta stresszt! Így nyugodtabban és biztonságosabban tudsz vezetni.
  • Tervezd és ismerd meg az útvonaladat! – Használj térképet vagy GPS-t – különösen akkor, ha új helyre indulsz! Ha tudod, hogy merre mész, kevésbé leszel stresszes az ismeretlen miatt vezetés közben.
  • Tarts pihenőt, ha fáradt vagy stresszes vagy! – Néhány perc pihenés sokat segíthet abban, hogy ismét összpontosítani tudj a közlekedésre.
  • Ne versenyezz! – Ne szorongj amiatt, hogy más járművek gyorsabban haladnak nálad! Adj utat nekik, te pedig vezess a saját ritmusodban. De arra figyelj, hogy indokolatlanul ne tarts fel másokat!

További videók és információk a kampányról: Magyar Suzuki Zrt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában