Hirdetés

2024.09.26. 08:00

Tanulj a vármegye legnagyobb szakképző intézményében!

Nyolc ágazatban, több mint 20 tervezett szakmai kimenettel a képzési kínálatunkban várjuk a pályaválasztók jelentkezését. Azokét is, akik a középiskola elvégzése után tovább szeretnének tanulni, hiszen a számukra is kiváló lehetőségeket biztosít a szakképzés!

PR cikk

Forrás: Tolna Vármegyei SZC

505-ös, Szent László, Ady – Tolna vármegyében, különösen Szekszárd környékén minden bizonnyal nagyon kevesen vannak, akik számára nem mondanak semmit intézményünk elmúlt évtizedekben viselt nevei. Azt az iskolát fémjelzik, amely a legtöbb műszaki és szolgáltatóipari szakembert adta és adja ma is – Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium néven – a térségnek, immár a rendészeti és a honvédelmi szakemberekkel is kiegészülve.

Tóth Dániel
Forrás: Tolna Vármegyei SZC

Tóth Dániel, Gépjármű mechatronikai technikus, 13. osztály

„Kiskorom óta érdekeltek az autók, a felépítésük, ezért választottam ezt az irányt. Szeretem, hogy a munka változatos, nincs két egyforma autó, két egyforma probléma, mindig más-más megoldást kell találni. A gyakorlati helyünkön a gépjármű szerelés több részén, a személygépjármű, a tehergépjármű, a gumi, valamint a hibrid technológiák szervizelése terén is kipróbálhatjuk magunkat. Ha levizsgáztam, szeretnék elvégezi egy a szakmámra épülő alternatív járműhajtási képzést is, azt követően pedig a terveim szerint villamos mérnöki szakra jelentkezem, és felsőfokú tanulmányaim során is főleg gépjárművekkel szeretnék majd foglalkozni.”

A vármegye legnagyobb szakképző intézményeként a jelentkezőket a legszélesebb képzési kínálattal várjuk, amelyben kimenetként piacképes, biztos megélhetést nyújtó szakmák szerepelnek. Igaz ez 3 éves szakképző iskolai, és 5 éves, érettségit is adó technikumi képzéseinkre is. 

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy az oktatás, tanulás feltételeit intézményünkben minél jobbá tegyük. A munka eredményeként jött létre néhány évvel ezelőtt a Digitális Közösségi Alkotóműhely, ahol többek között a lézergravírozást, a 3D nyomatás technikáját ismerhetik meg a tanulók. Az iskola rendelkezik okostanteremmel, ahol a robotikával, dróntechnológiával is közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a diákok. A Szépészet ágazat felújított tanműhelyei a legmodernebb szalonokat idézik. Az Építőipar ágazat oktatásához szintén megújult tanműhely áll rendelkezésünkre.

Gáncs Bence
Forrás: Tolna Vármegyei SZC

Gáncs Bence, CNC programozó, 13. osztály

„Amikor nyolcadik osztályosként döntés elé kerültem, szakmát szerettem volna tanulni. Az Ady Endre Technikum képzési kínálatából a Gépi és CNC forgácsoló szakma fogott meg a legjobban. Miután elvégeztem ezt a hároméves képzést – közben meg is szerettem a szakmát –, úgy döntöttem, hogy továbbfejlesztem magam, és elvégzem a korábbi tanulmányaimra épülve a CNC programozó képzést is. Közben felnőttképzési jogviszonyban érettségi felkészítőre is járok. Szeretem, hogy a munka változatos, sok kreativitást, jó problémamegoldó képességet igényel, vannak benne kihívások. Ha túl leszek a szakmai és érettségi vizsgákon, szeretnék a területen elhelyezkedni.”

A GRADUM Járműipari Ágazati Képzőközpont létrejöttét támogató pályázati forrásból újult meg gépjármű-diagnosztikai tanműhelyünk, ahol új, hibrid, elektromos és benzin üzemű autókon, új eszközökkel, kiváló körülmények között folytathatják tanulmányaikat a Specializált gép- és járműgyártás ágazatot választó tanulók. A közelmúltban csúcstechnológiát képviselő gyártásszimulációs eszközzel gyarapodtunk, így diákjaink a legkorszerűbb technológiával tudják modellezni a gyártásban használatos gépek működését. Ugyanakkor megújult az informatikai eszközparkunk, számtalan modern, oktatást támogató eszközt (például érintőképernyős okostáblát) szereztünk be, az iskolánkat választó diákok többségében klimatizált, új bútorokkal felszerelt tantermekben folytathatják tanulmányaikat. 

Nem mellékes, hogy tanulóink az ágazati alapoktatás során ösztöndíjban részesülnek (jellemzően a szakképző iskola 9. évfolyam, technikum 9-10. évfolyam), majd a sikeres ágazati alapvizsgát követően nagy többségük duális képzési keretek között, szakképzési munkaszerződéssel egy vállalatnál, vállalkozásnál folytatja a tanulást, illetve munkát, miközben szakképzési munkabért kap. Ennek összege jelenleg legalább bruttó 100 ezer forint. Tanulmányaik sikeres befejeztével egyszeri pályakezdési támogatásra lesznek jogosultak, melynek összege a vizsgáik eredményétől függően akár a 300 ezer forintot is elérheti.

Kapéter Zsófia
Forrás: Tolna Vármegyei SZC

Kapéter Zsófia, Kozmetikus technikus, 13. osztály

„Egészen kiskorom óta érdekelt a szépészet, és amikor lehetőségem nyílt rá, erre az ágazatra jelentkeztem az Ady Endre Technikumban. Vonzott a fodrász és a kozmetikus szakma is, de az ágazati alapoktatás végén úgy éreztem, hogy mégiscsak az utóbbi áll közelebb a szívemhez. Jó oktatóink vannak, az elméleti tantárgyakat, mint a kémia, biológia, mindig a szakmánkba vágó gyakorlati példákkal tanítják nekünk, így sokkal könnyebb befogadni az ismereteket. A szépészeti tanműhely hangulata az első alkalommal megfogott, jó a társaság, jók az oktatók, és jó, hogy „élőben”, egymáson tudjuk gyakorolni az egyes fogásokat. Nekem a masszírozás és a smink a kedvencem. Ha végeztem, szeretnék munkát vállalni, majd mesterképzésen részt venni, és saját szalont nyitni az egyik barátnőmmel közösen.”

Ami szintén nagyon fontos, hogy a technikusi végzettséget szerzők jelentős előnyt élvezhetnek a szakirányú felvételiknél, így könnyebben juthatnak be az egyetemekre. Intézményünk együttműködik a Dunaújvárosi Egyetemmel, ahol további előnyöket biztosítanak a Gépészet ágazatban végzett tanulók felvételénél, illetve bizonyos középiskolai tantárgyak esetében lehetővé teszik azok beszámíttatását.

Nyílt napjaink:

  • 2024. november 13-14. 
  • 2025. január 10. 

Pályaorientációs napunk:

  • 2024. december 6.

Tervezett képzési kínálatunk a 2025/2026-os tanévre

Technikum, képzési idő 5 év (ágazat, szakma):

Gépészet ágazat: Gépgyártástechnológiai technikus    
Elektronika és elektrotechnika ágazat: Erősáramú elektrotechnikus     
Honvédelem ágazat: Honvéd kadét (Honvédelmi igazgatási ügyintéző vagy Gépjármű mechatronikai technikus vagy Logisztikai technikus kimenettel)    
Informatika és távközlés ágazat: Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
Rendészet és közszolgálat ágazat: Közszolgálati technikus    
Specializált gép- és járműgyártás ágazat: Gépjármű mechatronikai technikus (szerviz vagy motorkerékpár és versenymotor szerelés) vagy Mechatronikai technikus     
Szépészet ágazat: Fodrász vagy Kozmetikus technikus vagy Kéz- és lábápoló technikus

Szakképző iskola, képzési idő 3 év (ágazat, szakma):

Elektronika és elektrotechnika ágazat: Villanyszerelő    
Építőipar ágazat: Kőműves vagy Bádogos vagy Burkoló vagy Ács    
Gépészet ágazat: Gépi és CNC forgácsoló vagy Hegesztő     
Gépészet ágazat: CNC-programozó (4 év)    
Specializált gép- és járműgyártás ágazat: Gépjármű mechatronikus vagy Járműfényező vagy Karosszérialakatos


Elérhetőségeink

Cím: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.    

Telefon: +36-74-529-333    

E-mail: [email protected]    

Honlap: https://adyendre.tmszc.hu/

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában