Hirdetés

2025.02.01. 08:00

Siófokon a Debreceni Egyetem!

Vadonatúj campusán, Siófokon is bemutatja képzési portfólióját, hallgatói szolgáltatásait és intézményi infrastruktúráját a Debreceni Egyetem. Február 4-én a Kálmán Imre Művelődési Központban a karok és szervezeti egységek standjainál első kézből kaphatnak fontos információkat a leendő hallgatók a felvételivel, a szakokkal kapcsolatban.

Siófokon a Debreceni Egyetem!

Az új campus megnyitása valódi mérföldkő a Siófokon és a város vonzáskörzetében élő valamennyi felsőoktatásban tanulni vágyó számára, hiszen helyben tanulhat, szerezhet versenyképes tudást, piacképes diplomát. A Debreceni Egyetem Egészségtudományi, Bölcsészettudományi, Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai, Gyógyszerésztudományi, Informatikai, Gazdaságtudományi, valamint Természettudományi és Technológiai Karának képzési kínálata lesz elérhető 2025 szeptemberétől. 

Idén első alkalommal a Balaton partjára is elviszi beiskolázási rendezvényét, a DExpót az egyetem, hogy a középiskolások megismerkedhessenek az érintett karok szakjaival, a felvételi követelményekkel, a karrierlehetőségekkel, a hallgatói élettel, a sportolási lehetőségekkel, az egyetemi rendezvényekkel, valamint a külföldi ösztöndíjakkal.

A 10 órakor kezdődő DExpo látogatói hallhatnak majd az ápoló és az infekciókontroll (Egészségtudományi Kar), a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, a turizmus-vendéglátás (Gazdaságtudományi Kar), az óvodapedagógus (Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar), a gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment (Gyógyszerésztudományi Kar), valamint az adattudomány és a programtervező informatikus (Informatikai Kar) képzésekről is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában