szponzorált tartalom

2020.08.05. 00:01

Csúcshűtőkkel óvják a Duna élővilágát

A két új paksi blokk tervezése során minden környezetvédelmi szempontra kiterjedt a szakemberek figyelme. Ezek egyike a Duna vizének hőmérséklete, ugyanis, ahogyan a jelenleg üzemelő atomerőmű, úgy az új is a folyó vizét használja majd a hűtéshez.

Két 3+ generációs atomerőművi blokk létesül Pakson a most még működő reaktorok kiváltására. Az új blokkok a ma elérhető legkorszerűbbek, de működési elvük azonos a meglévőekével. Abban a tekintetben is megegyeznek, hogy az üzemeltetésük során keletkező hő elvezetéséhez a Duna vizét használják. Természetesen a folyó vize radioaktivitással nem érintkezik, biztonsággal visszaengedhető a folyómederbe. Az új blokkok kondenzátorainak hűtéséhez másodpercenként legfeljebb 132 köbméter vízre lesz szükség.

A Duna-víz felhasználását szigorú előírások szabályozzák a környezet és az élővilág védelme érdekében – hangsúlyozta Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója. A Duna alacsony vízállása, illetve magas vízhőmérséklete esetén lehet szükség a hőterhelés csökkentésére. Erre az atomerőmű építésével megbízott orosz félnek számos, a gyakorlatban jól alkalmazható megoldása van, a Paksra tervezett blokkok esetében ennek tervezése a projektet koordináló Paks II. Zrt. bevonásával zajlott.

Az új blokkok kapcsán végzett környezeti hatásvizsgálat keretében értékelték a Duna vízjárásából és hőterheléséből eredő hatásokat a teljes tervezett üzemidőre, sőt, az azt követő időszakra vonatkozóan is. Mindezeket figyelembe véve, a környezet megóvása érdekében úgynevezett kiegészítő csúcshűtő berendezést alkalmaznak majd a szakemberek: mesterséges szellőzésű hűtőcellák fogják biztosítani, hogy az új atomerőműből távozó melegvíz hőmérséklete az előírásoknak megfelelő legyen.

A csúcshűtők a víz hőtartalmának háromnegyedét a levegőbe juttatják. Forrás: Paks II. Zrt.

A két új blokk saját melegvíz-csatornával rendelkezik majd. Ide telepítik a csúcshűtőket, amelyek a felmelegedett hűtővizet visszahűtik, mielőtt az visszakerül a Dunába. Ezzel a műszaki megoldással a víz hőmérsékletét úgy csökkentik, hogy hőtartalmának háromnegyedét a levegőbe juttatják. Mindennek kiépítése nem jár többletköltséggel a magyar fél számára. Magyarország ugyanis fix áras szerződést kötött, amelyben rögzítették: a környezetvédelmi követelményeknek való megfelelés műszaki megvalósításának minden költsége a szerződésben rögzített ár része. Fontos, hogy a csúcshűtők alkalmazása nagyban hozzájárul majd, hogy a két atomerőmű párhuzamos üzemeltetése során is betartsák a szigorú előírásokat.

Az új blokkok hűtését a meglévőekhez képest is nagyobb tartalékokkal tervezték. Az emlékezetes 2018 augusztusi aszály idején a minimális vízhozam másodpercenként 950 köbméter volt. Az új blokkok működése akkor is biztosítható lesz, ha a Duna vízhozama e szint alá csökkenne. Mint Mittler István aláhúzta, a blokkok a környezetvédelmi előírások betartása mellett, biztonságosan és gazdaságosan üzemeltethetők lesznek extrém körülmények esetén is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában