szponzorált tartalom

2021.09.08. 23:59

Dombóváron stabil alapokra építenek

Az együttműködés és az összefogás jelentőségre hívta fel a figyelmet Dombóvár várossá avatásának 51. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi gálán Pintér Szilárd polgármester. A két évvel ezelőtti őszi választás hozott változást, azóta ő és csapata töretlenül azon dolgoznak, hogy fejlődési pályára állítsák a várost. Dombóvár első számú vezetője ünnepi beszédében fontos mérföldkőnek nevezte a biztos pénzügyi alap megteremtését.

Varga Szilvia

Fotó: Varga Szilvia

A legutóbbi helyhatósági választások óta nem csak a megyével és a kormánnyal sikerült jó kapcsolat mentén az első elképzeléseket a megvalósulás útjára állítani, hanem sikerült a lakosság, a vállalkozók és a civil szervezetek bizalmát is elnyerniük. 2020 őszén megalakult a Dombóvári Vállalkozói Egyesület, melynek létrehozásával elindult egy olyan szükséges folyamat, amely korábban nem volt jellemző. A kölcsönös partnerségre alapuló új kapcsolat az önkormányzat és a helyi vállalkozók között megteremtette az előre vivő párbeszédet a közös cél irányába. Tovább gondolták a közös munkát a civilekkel, és 2021-ben megalakították a Civil- és Sport Szövetséget, mellyel elősegítették a hatékonyabb együttműködést. Büszkék a Tokiói olimpián versenyző Tóth Lili Anna és Halmai Petra szép szereplésére. Egyként szurkolhattak a két fiatal, tehetséges sportolónknak.

A biztos alapok mentén számos beruházás indul el a közeljövőben, melynek egy része saját forrásból, jelentősebb része pedig pályázati forrásból valósulhat meg.

Pintér Szilárd polgármester, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és a Dombóvár díszpolgára címmel 2021-ben kitüntetett dr. Köbli Norbert Balázs Béla-díjas érdemes művész Fotók: V. Sz.

Az új mentőállomás tervei elkészültek, a szabadidős – és sport komplexum terveinek közbeszereztetése lezárult és a jövő év első felében megtörténhet az alapkőletétel. Az Ady Endre utca, valamint a Fő utca keleti és nyugati részein települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések valósulnak meg a közeljövőben több mint egymilliárd forint pályázati forrásból. A beruházásban többek között a csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója, aszfaltozott parkoló, térkőjárda építése, burkolt vízelvezető árok kialakítása faültetés szerepel.

Kertváros új büszkesége, a Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész tervei alapján készült, közelmúltban átadott harangláb

Több mint százmillió forint kormányzati forrásból bővítik, korszerűsítik a bölcsődét, hogy ne csak a dombóvári, hanem a járásban élő családok számára is megkönnyítsék a mielőbbi munkavállalást mindkét szülő számára. Több tízmilliós beruházás valósult meg a három nevelési intézményben, melyet felújításra, korszerűsítésre fordítottak. Még a tanévkezdés előtt elindult a József Attila Általános Iskola energetika korszerűsítse közel háromszáz millió forint pályázati forrásból. Dombóvár második legnagyobb járóbeteg ellátó egészségügyi intézményének átalakítása, korszerűsítése is megkezdődik az ősz folyamán a Szabadság utcában.

Megtörténtek az első lépések ahhoz, hogy rangos, Makovecz Imre által megálmodott főtere legyen Dombóvárnak. Hosszú távú megállapodást írt alá még tavasszal a Makovecz Imre Alapítvány és Dombóvár Város Önkormányzata. A napokban lakossági fórum keretében mutatják be az elkészült makettet.

Júliusban hozott döntést a testület arról, hogy szeptembertől minden tanulói jogviszonnyal rendelkező diák számára ingyenessé teszik a helyi buszközlekedést.

A pandémia után a közösségépítésre került a fő hangsúly. A nyári hónapokban számos fontos esemény és több sikeres koncert valósulhatott meg ebből a célból. Négy különböző városrészben nagy érdeklődés mellett zajlottak a programok; a Republic, az Apostol, a Kelemen Kabátban együttesek és a Dupla Kávé szórakoztatta a közönséget. Ősszel a Dőry Lecsófesztiválra és a város legnagyobb rendezvényére, az Őszi Fesztiválra várják az érdeklődőket, valamint a település legnépesebb civil közösségével Horgászexpót szervez Dombóvár Város Önkormányzata.

Gyergyószentmiklós lett Dombóvár új testvértelepülése

Még a választások után kezdeményezte 2019-ben a Dombóvári Székely Kör a székely testvértelepülési kapcsolat létrehozását. Több település is szóba került, azonban Gyergyószentmiklósra esett a választás, melyben nagy szerepe volt Dr. Nagy Miklósnak, a szervezet alelnökének. A megállapodás aláírásával már öt testvértelepülési kapcsolattal bír Dombóvár Kernen im Remstal, Vir, Ogulin és Höganäs mellett.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (balról), Pintér Szilárd polgármester és Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere a testvértelepülési megállapodás aláírásakor

Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője is részt vett az eseményen. Kiemelte, hogy az egész Kárpát-medencében egy olyan erős egység megteremtésé dolgoznak, amely minden kihívást túlél. Ennek a törekvésnek a része a települések közötti szövetségek létrehozása is. Pintér Szilárd polgármester és Csergő Tibor András már az első találkozás alkalmával megtalálták a közös hangot. Közel hasonló méretű települése Dombóvár és Gyergyószentmiklós, hasonlóak a célok és feladatok. A szerződés aláírásával egy hosszútávú, gyümölcsöző kapcsolatnak adtak keretet fogalmazott Csergő Tibor András.

Borítókép: Több tíz milliós beruházás során újították fel a város óvodáit és korszerűsítik a bölcsődét is

Az összeállítás megjelenését támogatta Dombóvár Város Önkormányzata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában