Hungária Takarék

2018.02.05. 11:51

A legelső szövetkezeti pénzintézet hazánkban

Tavaly lezajlott a takarékszövetkezeti szektor konszolidációja. A Hungária Takarék szeretné megőrizni a szövetkezeti formából és a helyi viszonyok alapos ismeretéből fakadó piaci előnyét.

Az egyesülési folyamatok eredményeként 2018-tól már csak 12, szövetkezeti formában, de korábban soha nem látott nagyságú méretben működő hitelintézet maradt Magyarországon. Ezek közül intézményi szintű tőkenagysága és működési minősége révén a Hungária Takarék meghatározó szereplője a dél-dunántúli régiónak.

– Az integráció egy 15-20 éves folyamat betetőzése – mondta Gáspár Csaba, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatója. – A takarékszövetkezetünkben az egyesülések folyamata 2001-ben kezdődött, akkor a Hegyhát Vidéke Takarékszövetkezet fogott kezet az akkor még Völgységi Takarékszövetkezettel. Az elmúlt 3 év nagyon intenzív volt a pénzügyi szolgáltatók életében. Komoly törvényi szabályozás eredményeként jelentősen koncentrálódott, szigorúbb hatósági felügyelet alá került a regionális pénzintézetek működése, mint a megelőző 55 évben. Az új struktúra legfontosabb velejárója, hogy a megyei szinten különálló bankfiókok működését összehangolta a központi felügyeleti, hatósági irányelveknek megfelelően. A konszolidáció megteremtette az alapot arra, hogy a hitelintézetek ne csak egymás mellett működjenek, hanem ahol indokolt – üzleti előny volt prognosztizálható –, ott egyesülésre kerüljön sor. Ezt lehet előremenekülésnek, a túlélés útjának aposztrofálni.

– Amennyiben nem törődtünk volna azzal, hogy alkalmazkodni kell az új viszonyokhoz, akkor egy idő után felmerült volna a kérdés, hogyan akarjuk kigazdálkodni működésünk költségeit, fejlesztésekbe fogni, távlati célokat elérni? Magyarországon több mint 60 éve működnek szövetkezeti pénzintézetek – jelezte az igazgató. – Ez komoly érték, amelyről nagyon nehéz lemondani. A bankfiókok legértékesebb árucikke a bizalom. Ennek megőrzése lehetőséget teremt arra, hogy a vidékhez kötődő gazdasági, társadalmi preferenciákra koncentráló pénzügyi szolgáltató hosszú távon fenn tudjon maradni. A  helyi érdekű működés, a vidék gyakran megjelenik a szlogenekben.

– Helyi érdekű, a gazdasági, társadalmi erők igényeinek megfelelő működést kell folytatnia a takarékszövetkezetnek, amelyekből származó jövedelem, eredmény helyben marad, hasznosul – közölte Gáspár Csaba. – A Hungária Takarék az elmúlt 3 évben öt egyesülési folyamatot vitt végig, működési területe a Dél-Dunántúl egészére kiterjed. De nem csak a 12 pénzügyi szolgáltató saját erejéről kell beszélni, több körön keresztül állami garancia intézményekkel is megerősítve biztosítja, hogy aki pénzt – befektetést, betétet – helyez el,  tisztes hozammal kapja vissza. Ez a bizalmi ív több mint 60 éve épül, ezt tartjuk működésünk legfontosabb ismérvének. A takarékok – működési területüket, az ügyfélportfólió összetételét tekintve – a mezőgazdaság egyik legaktívabb finanszírozói.

– A szektor hazánkban egyértelműen a vidékről szól – szögezte le az igazgató. – Az 1990-es évektől tudtunk nyitni az agrárium cégei felé, melyek olykor 100 millió forintos nagyságrendű pénzügyi igényekkel álltak elő. Az elmúlt évek egyesülési folyamatai még jobban kitárta a kaput, partnereink között tudhatjuk a régió legnagyobb integrátorait. A bizalom megőrzése, az építkezés mellett tovább bővülhet az üzleti, partneri kör.

– A fejlődés, a tőkekoncentráció a Hungária Takarék esetében nagyságrendileg 8,5 milliárd forint stabil tőkehátteret, és körülbelül 100 milliárd forint ránk bízott vagyont jelent – ismertette Gáspár Csaba. – Az egyesüléseket követően 55 ezer ügyfélszámlát vezetünk. Nagyon jelentős a vállalkozói kapcsolatrendszerünk, ez több mint hétezer, térségben működő céget jelent. A növekedés az üzleti lehetőségeink területén is lehetőséget hozott magával. Fejlődési tendencia figyelhető meg az önkormányzati kapcsolataink terén: 75 helyhatósági partneri körrel bírunk. Amire büszkék vagyunk, a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek van kapcsolata a Hungária Takarékkal. Ez egy külön bizalmi referencia, hogy milyen minőségben és stabilitással szolgáltatunk.

Az ügyvezető igazgató aláhúzta: idei évük az erőgyűjtésről fog szólni. Tavaly lezárták az egyesülési folyamatokat, pontot tettek két egyesülés végére. Újjászervezték 45 fiókból álló hálózatukat, megvalósították az informatikai rendszer modernizációját, ide értve internetes felületüket is. A kor igényeinek megfelelő eszközökkel, jobb körülmények között indulhatnak neki a 2018-as évnek.

Hungária Takarék Takarékszövetkezet

Központ: 7150 Bonyhád, Szabadság tér 9.

Telefon: 06-74/451-350

Fax: 06-74/550-947

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában