szponzorált tartalom

2021.10.26. 23:59

Közösséget is képez a Városkapu Lakópark

Megkezdődött az elmúlt időszak legnagyobb szabású lakóingatlan-fejlesztése Szekszárdon, épül a Városkapu Lakópark. A létesítmény túlmutat önmagán, közösséget is képez, magas a zöld mutatója. A varoskapulakopark.hu honlap az értékesítés részleteiről is tájékoztat.

Szeri Árpád

Fotó: Makovics Kornél

Két ütemben hat épületet létesít Szekszárdon, a Csatári és Vitézi utcák által határolt, több mint 1,5 hektáros területen a TG Real Estate Kft. A munka eredményeként készül el a Városkapu Lakópark a fővárosi székhelyű cég beruházásában.

– Ezen az általunk megvásárolt telken egy-egy épület tizenkilenc lakást foglal magába – mondta el lapunknak Tóth Gergely, a kft. ügyvezetője és tulajdonosa. – Mindent összegezve tehát közel százhúsz lakás áll majd a vásárlók rendelkezésére. Az első ütem javában zajlik, az alapozás megtörtént és hadd tegyem hozzá: mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a beruházás minél zökkenőmentesebben történjen, ne okozzon semmilyen fennakadást a környék lakóinak mindennapi életében.

A TG Real Estate Kft. egyébként része egy nagyobb cégcsoportnak és mint ilyen, több jelentős beruházással tette le márkanevet jelentő névjegyét az építőipari piacon. Ám mint azt Tóth Gergely megjegyezte, a sorban eddig a legjelentősebb a szekszárdi.

Tóth Gergely, a TG Real Estate Kft. ügyvezetője és tulajdonosa Fotó: Makovics Kornél

– Egyebek mellett ezért is fontos számunkra az idei legnagyobb projekt címet viselő beruházás – folytatta az ügyvezető. – Örömünkre szolgál, hogy az előttünk álló feladatokat egy nagyon együttműködő és támogató önkormányzat segítségével valósíthatjuk meg. Megállapodásunkban konkrét vállalásokat tettünk a környezet fejlesztésére, így például parkolóhelyek, gyalogátkelő és közvilágítás létesítésére.

Ezek a mintegy százmillió forintba kerülő fejlesztések a beruházás végeztével az önkormányzat birtokába kerülnek. A teljes kivitelezésre a 2 F-Bau Kft. kapott megbízatást, azzal a fontos kéréssel, hogy minél több helyi vállalkozót vonjon be a közös munkába.

A korszerű lakópark nemcsak a fent említett okok miatt mutat túl önmagán. Megjelenése, elrendezése, számos többletértéke képessé teszi arra, hogy a majdani tulajdonosokból közösség alakuljon.

Tóth Gergely megemlítette a biztonságot nyújtó tér kialakítást, valamint a zöld környezet erőteljes megjelenését.

– A törvény értelmében ilyen munkák esetében úgy húsz százalék kell, hogy legyen az úgynevezett zöld mutató – tette hozzá. – Mi több mint ötven százalékra emeltük ezt a mutatószámot. Azt gondolom, hogy szó szerint látványos elemmel gyarapítjuk a beruházást.

A Városkapu Lakópark ingatlanainak értékesítése várhatóan néhány hét múlva már meg is kezdődik. Az érdeklődőknek a varoskapulakopark.hu honlap nyújt részletes tájékoztatást, egyebek mellett az értékesítés kezdetéről, az ajánlatokról, valamint egyéb fontos aktualitásokról. Ugyanitt jelezhető a konkrét vásárlás iránti igény is.

Az ügyvezető végül megjegyezte: a megyében ez a TG Real Estate Kft. első, de biztosan nem az utolsó megjelenése. A társaság ugyanis a megyében már most több helyszínen tárgyal telekvásárlás ügyben és készül újabb projektek megvalósítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában