fejlesztés/promóció

2018.03.27. 17:30

Letették az új szekszárdi sportuszoda alapkövét – Videóval

Letették az új szekszárdi sportuszoda alapkövét. A 3,7 milliárdos beruházás része a Modern Városok Programnak, de a kormányzati forráson túl helyi vállalkozók is anyagi támogatást nyújtottak az uszodaépítéshez.

Budavári Kata, fotó: Mártonfai Dénes

A városvezetés úgy tíz-tizenkét évvel ezelőtt álmodott egy nagyot, és a vízió most valósággá válik, fogalmazott Horváth István, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős államtitkár a szekszárdi uszoda ünnepélyes alapkőletételekor. Elmondta, hogy lépésről lépésre valósítják meg az elképzelést, amelynek célja egy komplex sportközpont kialakítása. Tíz éve műfüves, majd rekortán borítású pálya készült, az élményfürdő pedig tavaly 85 ezer látogatót vonzott. Ez utóbbi a vizes létesítmények közül elsőként épült meg, a következő ütem a most elkezdett uszoda beruházás, a harmadik pedig a rekreációs központ, azaz a fedett élményfürdő megépítése lesz. Ennek tervezését erre az évre, a kivitelezést jövőre tervezik. Horváth István szólt arról is, hogy eddig a sportuszodával kapcsolatban az előkészítés zajlott, amely ugyan nem látványos, ám igen nagy munka.

A kormány 2017. decemberében meghozta a döntést arról, hogy az építéshez szükséges hárommilliárd forintot a város rendelkezésére bocsátja. Így ez a forrás, valamint a helyi vállalkozók társasági adója, összesen 3,7 milliárd forint áll rendelkezésre. Horváth István arról is beszélt, hogy az új uszoda nagymedencéje 33 méter hosszú és 25 méter széles, így rövid pályás versenyek megtartására alkalmas lesz. A sportkomplexum a vízi létesítmények mellett új sportcsarnokkal, jégcsarnokkal és lőtérrel válik teljessé.

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere szerint a város megböjtölte ezt a fejlesztést, hiszen a régi uszoda 1978-ban épült, az utolsó felújítást 1988-ban végezték. 2015-ben életveszélyessé vált, ekkor döntötték el, hogy újnak kell épülnie. A Modern Városok Programban prioritást élvez ez a beruházás, hiszen általa méltó körülmények közé kerül a vízi sport. A városvezető köszönetet mondott a kormánynak, Horváth István államtitkárnak, hogy Szekszárd mellé állt. Ezen túl a vállalkozóknak, akik anyagi támogatásukkal jelezték, hogy szerintük is fontos fejlesztésről van szó. Beszélt továbbá arról, hogy a sportuszoda előnyeit nemcsak a helybeliek élvezik majd, hanem az egész kistérség.

Nagy- és tanmedence

György Zoltán, a kivitelező Aquaplus ügyvezetője elmondta, ez már a nyolcadik ilyen beruházásuk, tehát nagy tapasztalattal láttak neki a munkának. Mivel vizes területen kell építkezni, először ezt kell megoldaniuk. A cég építette egyébként az élményfürdőt is Szekszárdon. Ennek szomszédságába került a sportuszoda, amelyben lesz egy nyolcszor tizenhat méteres tanmedence és egy huszonötször harminchárom méteres, feszített víztükrű versenysportra alkalmas nagymedence. A fő cél az úszás és vízilabda edzés-oktatás, a versenyekhez, mérkőzésekhez így lelátók is szükségesek. Az épület 272 néző befogadására lesz alkalmas. Délelőttönként testnevelés órákat, délután edzéseket tartanak majd itt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában