szponzorált tartalom

2020.06.08. 23:59

Mozgalmas időszak kezdődik a Paks II. kommunikációjában

A Paks II. projekt fontos mérföldkőhöz érkezik: a projektcég rövidesen benyújtja a létesítési engedély iránti kérelmet. A dokumentáció bírálati szakaszában a telephely környezetében lévő településeket is felkeresik, hogy a lehető legtöbben értesüljenek arról, hogy korszerű és kiszámíthatóan, klímabarát módon termelő atomerőmű épül Pakson.

Fotó: MW

A Paks II. projekt megvalósításához több mint hatezer engedélyre van szükség. Ezek közül a legkomplexebb a létesítési engedély, amely igazolja, hogy a tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek, megfelelő védelemmel rendelkeznek a külső veszélyeztető tényezőkkel szemben és teljesíteni tudják a környezetvédelmi engedélyben meghatározott korlátokat, határértékeket.

– A létesítésiengedély-kérelem benyújtásával ránk, kommunikációs szakemberekre is komoly feladat vár, a hatósággal párhuzamosan a térség és az ország lakosságát is tájékoztatni szeretnénk ugyanerről – húzta alá Mittler István. A Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója azt mondta, mozgalmas és egyben izgalmas időszak előtt állnak. Rövidesen megjelenik a társaság saját lapjának első száma, amelynek koncepcióját – mint kiemelte – kollégáival hónapokon át tervezték. Az engedélykérelem benyújtása után maratoni fórumsorozat kezdődik: felkeresik a környék településeit, hogy az ott élők közvetlen forrásból jussanak információhoz a projektről. Ugyanezzel a céllal tájékoztató kiadványt is eljuttatnak a háztartásokba. – Korábban már megvalósítottunk egy hasonlóan nagyszabású kommunikációs projektet. 2015-ben, a környezetvédelmi engedélyezési eljárás keretében 41 települést kerestünk fel és tájékoztattuk az ott élőket a beruházásról. A fórumsorozat nagyon sok hasznos tapasztalatot hozott számunkra. Többek között az itt elhangzó igényeknek köszönhető, hogy hamarosan új Duna-híd épül Foktőnél. Abban bízunk, hogy most is hasonlóan eredményes időszak elé nézünk – húzta alá Mittler István.

Mittler István: a kommunikáció területén dolgozókra is komoly kihívás vár. Fotó: Paks II. Zrt.

A kommunikációs igazgató elmondta, hogy a koronavírus miatti korlátozások a kommunikációs munkát is erősen befolyásolták. A tájékoztató kamion, amelynek interaktív tárlatát tíz év alatt 400 ezren látták, szünetre kényszerült, de elmaradtak azok a rendezvények is, ahol a Paks II. Zrt. standdal, információs sátorral kitelepülve teremthetett volna lehetőséget a személyes találkozásra, beszélgetésre. – Ebben az időszakban a helyi és regionális sajtó mellett az online felületek nyújtotta lehetőségeket igyekeztünk kihasználni. Több Facebook-kampányt indítottunk annak érdekében, hogy a lehető legtöbbekkel ismertessük meg a hazai energiahelyzetet, az atomenergiát és a Paks II. projektet – összegezte Mittler István. Azt is elmondta, hogy a társaság jól alkalmazkodott a kialakult helyzethez, zökkenőmentesen átállt az otthoni munkavégzésre. A felvonulási területen sem állt le a munka, készül a három épület, négy újabbnak pedig elkezdődött az engedélyezése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában