szponzorált tartalom

2020.01.21. 09:00

Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak a Paks II. projektben

Egyre több feladatba kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozók a Paks II. projekt keretében. A felvonulási épületek kivitelezése és a területfejlesztés is kínál lehetőségeket – mondta el Süli János miniszter. A Paks II. Zrt. 2020. június 30-án nyújtja be az erőműépítés legkomplexebb kérelmét, a létesítési engedély iránti kérelmet az Országos Atomenergia Hivatalhoz.

Fotó: Paks II. Zrt.

Az élet egyre inkább igazolja a két új paksi blokk megépítésére vonatkozó, 2009 márciusában hozott döntést, hiszen sorra dőlnek meg az áramfogyasztási rekordok. Az Európai Parlament nemrégiben nagy többséggel elfogadott állásfoglalása pedig azt támasztja alá, hogy atomenergia nélkül nincs klímavédelem – összegezte Süli János.

A Paks II. projekt aktualitásairól a miniszter elmondta: a létesítésiengedély-kérelmet idén június 30-án tervezik benyújtani, azaz a tavaly őszi kézhezvételtől nyolc hónap áll a szakemberek rendelkezésére, hogy értékeljék az orosz fővállalkozó által átadott dokumentumcsomagot. – Ennek alapján készül el az előzetes biztonsági jelentés, amelyben igazoljuk a hatóság felé is, hogy a szerződésnek, a magyar nukleáris biztonsági követelményeknek és az európai uniós előírásoknak megfelelő blokkot építünk – tette hozzá.

Süli János emlékeztetett rá, hogy a felvonulási területen már dolgoznak a munkagépek, az első épületek (két irodaház és egy étterem-főzőkonyha) kivitelezése zajlik. További több tucat épületre vonatkozóan tavasszal tervezik benyújtani az engedélykérelmet a hatósághoz.

– A felvonulási épületek kivitelezésébe alvállalkozóként bekapcsolódni jó ajánlólevél lehet az erőműépítés során – hangsúlyozta, hozzátéve: a projektben dolgozni vágyó hazai vállalkozóknak nem csak az orosz fővállalkozó és a Paks II. Zrt. pályázati felhívásait érdemes figyelni. A már tendert elnyert, akár magyar, akár külföldi vállalkozások, valamint a térségfejlesztést koordináló PIP Nonprofit Kft. beruházásai során is keresik az alvállalkozókat. A miniszter azt mondta, ebben az évben látványosabb lépések várhatóak a térségfejlesztés terén. Közműfejlesztés, út-, illetve lakásépítés, intézményfejlesztés terén történnek előrelépések. Ezek elkezdésére, megvalósítására már több település kapott pénzt költségvetési forrásból – mondta a miniszter. Mindemellett nagy hangsúlyt helyeznek a lakosság tájékoztatására annak érdekében, hogy mindenki, de elsősorban a térségben élők tisztában legyenek azzal, hogy időjárástól függetlenül üzemelő, biztonságosan, olcsó villamos energiát termelő, korszerű blokkok épülnek Pakson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában