Bővítik telephelyüket

2018.04.18. 18:30

Új raktárt épít a Zambelli Colorferr Kft. Györkönyben

Hanol Erzsébet, fotó: Makovics Kornél

Letették a Zambelli Colorferr Kft. új, 2000 négyzetméteres raktárának alapkövét. Az ünnepségen Andreas von Langsdorff ügyvezető igazgató köszönetet mondott Braun Zoltán polgármesternek, amiért lehetővé tette, hogy a cég bővíteni tudjon, a tervezőnek és a kivitelezőnek, illetve minden dolgozónak, akik munkájukkal hozzájárulnak a fejlődéshez. Méltatta Franz Zambellit, aki már nem lehet közöttünk, valamint az alapító két lányát, akik tovább viszik apjuk örökségét.

Egyikük, Marietta Zambelli Sopalú testvére és édesanyja nevében elmondta, örül hogy tovább mehetnek azon az úton, amit az apjuk kijelölt, és szintén hálát mondott azoknak, akik mindennapi munkájukkal segítik a haladást. Hozzátette: bíznak benne, hogy a bővítés után még hatékonyabbak lesznek.

Vas Róbert és Takács Róbert cégvezetők arról beszéltek, hogy az alapkőletétel fejlődést és a tulajdonosok bizalmát jelenti. Elmondták, hogy a meglévő 2000 négyzetméteres raktár mellé húznak fel egy újat, így a gyártáshoz is felszabadul hely a bádogos ipari termékeket gyártó cég számára. Főként ereszcsatorna rendszereket gyártanak, és Magyarországon egyedüliként belső és külső peremes csapadékvíz elvezető elemeket is előállítanak. Évente mintegy 8000 tonna alapanyagot használnak fel. Európában a legnagyobb termékválasztékot kínálják, és az összforgalmuk 55 százalékát az export teszi ki.

A Zambelli 2010-ben vásárolta meg a Colorferr Kft.-t. A cég akkor 65 munkavállalót foglalkoztatott, és 1,5 milliárd forint volt a bevétele. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően mostanra 140 embernek adnak munkát a györkönyi telephelyen, tavaly pedig az éves nettó bevétel elérte a 4,5 milliárd forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában