Ország-világ

2017.01.21. 10:03

PTE BTK: a sokszínűség lehetőség

Prof. dr. Bereczkei Tamás dékán szerint a pécsi Bölcsészettudományi Kar jövőjének egyik záloga a karra jellemző sokféleség. (x)

TEOL

– A pécsi Bölcsészettudományi Kar hagyományosan a vezető bölcsészkarok közé tartozik az országban. Mit gondol, miben rejlik a kar sikeressége?

– Valóban, a kar évről évre kiemelkedően teljesít a különböző felsőoktatási rangsorokban. Ezek közül is kiemelném a HVG Diploma 2017 különszámában közzétett összetett képzési rangsort, amelyben karunk az ország összes – több mint 150 – felsőoktatási kara közül az 5. helyen szerepel. Még jobban teljesítünk az oktatói kiválóság terén, ahol is harmadik lett idén a kar. Ezek a számok egyfelől mutatják, hogy a kar oktatói kiváló kutatók is egyben, ami nyilvánvalóan visszaköszön az oktatás színvonalában is. Ezek a mutatók a hallgatók oldaláról is értelmezhetők, hiszen folyamatosan olyan visszajelzéseket kapunk, hogy valóban színvonalas képzéseket nyújtunk hallgatóink számára. Ez ugyan csak az egyik mutató, amely a sikerességnek a mércéje lehet. Nyilvánvaló, hogy a mai magyarországi felsőoktatási palettán a hallgatói létszám az egyik legfontosabb mérőszám, és bátran mondhatom, hogy ezen a téren is megálljuk a helyünket a PTE legnagyobb karaként. Ez azért is fontos, mert egy felsőoktatási intézmény csak akkor lehet sikeres, ha oktatók és hallgatók együttműködnek, hiszen együtt alkotják azt a közösséget, amit egy egyetem jelent.

– Nem jelent hátrányt a sokféle képzés, a sokféle, eltérő érdeklődésű hallgató (és oktató) egyazon karon belül?

– Egyáltalán nem, sőt! Engem mindig elkápráztat az a sokszínűség, ami karunkat jellemzi, és ami egyedülálló ezen az egyetemen. Az, hogy egy klasszika-filológus, egy pszichológus, egy nyelvész vagy egy szociológus egyazon intézményben dolgozik, folyamatosan kapcsolatban áll egymással, nem hátrány, hanem lehetőség, hiszen ezáltal nem csupán többféle tudományközi együttműködésre nyílik lehetőség, hanem ez egy szemléletbeli nyitottságot is eredményez. És ez a sokszínűség az oktatásban is megjelenik. Legyen szó alapképzésről, osztatlan tanárképzésről vagy doktori képzésről, mindegyik szinten arra törekszünk, hogy kreatív, gondolkodó, egy problémát több oldalról megvizsgáló hallgatókat képezzünk, akik, elhagyva az egyetem kapuját, ezzel a kreativitással és konvertálható tudással felvértezve állják meg helyüket a munkaerőpiacon.

– Milyen kihívásokkal kell szembenézni egy ilyen sokszínű karnak, és milyen megoldások adódnak a felmerülő kihívásokra?

– Természetes, hogy ma Magyarországon sehol nincsenek könnyű helyzetben a felsőoktatási intézmények. Véleményem szerint elengedhetetlen, hogy megteremtsük a magas színvonalú oktatás és kutatás feltételeit (ebben elsősorban pályázati források útján léphetünk előre), ezáltal is vonzóbbá téve karunkat a középiskolások számára. Ugyanakkor fontos, hogy még jobban nyilvánvalóvá tegyük értékeinket, a bölcsészet- és társadalomtudományi oklevél nyújtotta lehetőségeket a diákok felé. Ezért is igyekszünk még inkább erősíteni a beiskolázásra vonatkozó tájékoztatást, és újabb programokkal felhívni magunkra a diákok és szüleik figyelmét. Ennek a programnak egy új, és országosan egyedülálló eleme a Kreditpróba elnevezésű kezdeményezésünk. Ennek lényege, hogy bizonyos kurzusainkat megnyitjuk a középiskolások számára: jöjjenek, legyenek „úgymond” hallgatóink egy-egy kurzus erejéig, szerezzenek érdemjegyet, kreditet, és ha majdan felvételt nyernek az adott szakra, elismerjük nekik a teljesítést. Ezzel egyrészt valós, hosszabb időn keresztül történő benyomást szerezhetnek az egyes szakokról, másrészt megszerezhetik első egyetemi kreditjeiket is. Ez a program azért is kulcsfontosságú, mert elsősorban a régióra épít, a Baranyával és a környező megyékkel való kapcsolatot erősíti. Hiszen ennek az egyetemnek esszenciális érdeke, hogy minél intenzívebb kapcsolatot ápoljon a régió különböző szereplőivel, adott esetben úgy is, hogy egy effajta tehetséggondozó-beiskolázási programot sikeresen működtessen. A másik kitörési pontot véleményem szerint a nemzetközi képzések jelenthetik. Az látszik, hogy bizonyos területek iránt megnőtt az utóbbi években az érdeklődés. Ezt a tendenciát mindenképpen ki kell használni, ugyanakkor keresni kell az újabb utakat, amelyek növelhetik a nemzetközi hallgatók létszámát – elsősorban újabb idegen nyelvű képzések indításával. Nem mellesleg a nemzetközi hallgatók létszámának növelése a hazai hallgatók számára is előnyt jelent, és itt nem csupán a magától értetődő nyelvi tudás tökéletesítésére gondolok, hanem egy olyan interkulturális tapasztalatra, amely nagy mértékben gazdagíthatja hallgatóink tudását, világlátását, képességeit.

– Mit ajánlana, mit üzenne azoknak, akik a pécsi bölcsészkar valamelyik képzése iránt érdeklődnek?

– Természetesen azt, hogy válasszák bátran karunk képzéseit! Mindenekelőtt azt javasolnám, hogy látogassanak el hozzánk, például január 28-án a nyílt napunkra, és győződjenek meg saját szemükkel arról, hogy egy csodás campuson, jól felszerelt épületekben, magasan kvalifikált oktatóktól olyan tudásra tehetnek szert, amely garanciát jelent egy sikeres életpálya felé.

Olimpikon úszó is készült pszichológusi segítséggel

A felsőoktatást megcélzó fiatalok egyik kiemelkedő preferenciát élvező érdeklődési területe a pszichológia, azon belül egyre népszerűbb a sportpszichológia. A szakma egyik legavatottabb képviselője, pécsi szakemberként híressé vált Járai Róbert az Általános és Evolúciós Pszichológia Tanszék adjunktusa. Szakterülete a sportpszichológia, ezt a végzettségét 2011-ben szerezte. Miután az ő életében is meghatározó szerepet töltött be a sport – hiszen versenyszerűen úszott 10 évig – nem volt nehéz e speciális területhez motivációt keresni és találni. Az elmúlt években – többek között – Pécs egyik ifjú büszkeségével, Kenderesi Tamás úszóbajnokkal is dolgozott, és ahogy az eredmények mutatják, kifogástalan munkát végzett.

S hogy mi is egy sportpszichológus feladata? Sportolók, csapatok és akár edzők speciális, elsősorban szellemi felkészítése, a cél pedig a sportolók mentális csúcsra járatása, hogy a felkészülés ideje alatt, illetve a verseny nagy pillanataiban mindenki „fejben is ott legyen”. Sokszor halljuk, hogy ez utóbbi a siker záloga, és épp olyan fontos – vagy talán fontosabb – mint a fizikai erőnlét, hiszen mindennapi jóllétünket befolyásolják külső körülmények, amelyek egy komoly erőpróba alkalmával mentálisan akadályozhatnak bennünket. Szakember közbelépésére elsősorban akkor van szükség, amikor egy fontos versenyen a sportoló teljesítménye – önmagához mérten – elmarad az elvárhatótól.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi lehet a legfontosabb útravaló az e szakterület felé igyekvőknek a válasz ugyan egyszerű, de talán a legnagyobb kihívást jelentő feladat: mint minden, emberek mentális és szellemi egészségének megőrzését célzó szakmában, a kliens felé irányuló végtelen alázat, bizalom és tisztelet.

Pécsibölcsész-életérzés: minden belefér

Bölcsésznek lenni – jó esetben nemcsak egy állapot – amit az ember tanulmányai határoznak meg, hanem egy „életérzés” is, amely magában foglalja a szabad gondolkodást és véleménynyilvánítást. A legtöbb bölcsésznek van véleménye a zenéről, a művészetről, a politikáról, és arról, hogy mi mindenen és hogyan kellene változtatni annak érdekében, hogy egy boldogabb, élhetőbb világban éljünk.

A PTE Bölcsészettudományi Kara megadja a lehetőséget arra, hogy hallgatói a saját érdeklődésüknek megfelelően kiteljesedhessenek, szabadon gondolkodhassanak és kiállhassanak az elképzeléseik mellett, legyen szó egy jó kutatási ötletről vagy akár egy gyűlölködő graffiti elleni flashmobról...

Azonban pécsi bölcsésznek lenni ennél több. Az egyetemi élet, mint a PTE legtöbb karán, itt is színes és változatos. Izgalmas programok várják az érdeklődőket, ilyenek például az Improvokál társulat szeánszai, akik hetente a szórakoztatnak a Szenes Klubban. Ez a hely a BTK soha nem pihenő szíve, ahol hétfő esténként fergeteges bulival várják az érdeklődőket, a hét többi napján megnyugvást kínál kényelmes babzsák foteljeivel a megfáradt egyetemistáknak. Előfordul, hogy még a Szenes is kicsinek bizonyul, mint a Pécsi Bölcsész Tavaszi Fesztivál esetében, amikor két héten át több, mint 50 program forgatja fel a campus életét.

Büszke vagyok arra, hogy pécsi bölcsész lehetek, jó azzal a tudattal élni, hogy jó helyen vagyok a világban, boldogan élhetem a mindennapjaimat, érdekes, izgalmas témákról tanulhatok, okos, nyitott emberekkel találkozhatok, jövőképem van. Ez az az életérzés, amit nem adnék oda semmiért… Simon Adél

Nyílt nap, kreditpróba, kreatábor

Nyílt nap – január 28.
btk.pte.hu/nyilt_napok

Kreditpróba – Készülj az egyetemre az egyetemen!

Szerezd meg első kreditjeidet már most, és ha felvesznek hozzánk, elismerjük neked az elvégzett óráidat!
btk.pte.hu/kreditproba

9. Pécsi Bölcsész Kreatábor – július 3–7.

A tábor segítséget nyújt az érettségire való felkészülésben, megismerteti a résztvevőkkel a BTK-n művelt tudományokat, az itt oktatott szakokat, betekintést nyújt a hallgatói életbe.
btk.pte.hu/pecsi_bolcsesz_kreatabor

Sorrendmódosító Party – július 3.
btk.pte.hu/sorrendmodosito_party

Hasznos információk:

Pécsi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar

7624 Pécs, Ifjúság útja 6.

btk.pte.hu

facebook.com/ptebtk

Felvételi információk:

btk.pte.hu/felvetelizoknek

(72) 501-513

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában