A HELYZET

2018.03.02. 06:30

Hangokat hall

Pilhál György

 

Van még idő koordinálni – mondta a Hír TV-nek a választási együttműködésről a Demokratikus Koalíció elnöke a minap, majd hozzátette, ő hallja azoknak a hangját, akik „már az ördögre is szavaznának, hogy ne a Fidesz legyen kormányon”. Gyurcsány Ferenc hangokat hall. Nincs ebben semmi különös. Láriferi rendkívüli ember. Nem véletlen, hogy megkerülhetetlen tényezőnek tartja magát, olyannak, akit a Jóistennek is meg kellene kérdeznie egy-egy rázósabb mennyei ítélet meghozatala előtt. Ehhez persze folyamatos nyilvánosságra van szüksége.

Elnök úrnak úgy kell a média, mint egy falat kenyér. (Csakhogy sajtót szerezni nem könnyű ám, nagy a konkurencia; manapság egy szimpla anyázás már nem biztos, hogy elég a nyilvánossághoz.) Nem is csoda, hogy hősünk mindig igyekszik nagyot alakítani, ha lehetősége nyílik rá. A minap például egy pesterzsébeti választási fórumon ekképp sziporkázott hívei előtt:

kormányra kerülése esetén a hittant azonnal a plébániára száműzi (…),

nagyon szeretné, ha a Fidesz-békemenet búcsúmenet lenne (…) „A keresztény nem lop – mondta –, a Fidesz mégis hazudik reggel, délben és este.” (Derültség a teremben.) És így tovább. A DK-elnök szerint a közelgő választást úgy kell felfogni: Orbán vagy Európa. (Európát persze ő, Gyurcsány alakítja.)

Nemrég egy kommentben olvastam: „Külön köszönetet mondunk a Fidesz leendő, 2018-as győzelméért is Gyurcsány Ferencnek. Az ő fáradhatatlan munkája nélkül nem sikerült volna.” Lájk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!