Amerikából jöttem, még visszamennék

Az általam választott cserediákprogram révén egy ohiói kisvárosban élő idősebb házaspárhoz kerültem. A helyi iskolába járva korombeli diákokon keresztül ismertem meg a helyi kultúrát.

A legnagyobb különbség a magyar és az amerikai iskola között, hogy az amerikaiak sokkal inkább a gyakorlatra fókuszálnak, szemben a magyar elméletközpontú oktatással. Olyan tantárgyaim is voltak, mint a háztartás, pénzügyek, főzés, műhelymunka, de a többi órán is inkább praktikus ismeretek kerültek előtérbe. Fizikán például több a kísérlet, történelemből pedig az évszámok helyett az összefüggéseken volt a hangsúly.

Az órarendet év elején a tanuló saját maga állítja össze, néhány megkötéssel. Kell kötelezően választani egy matekos tantárgyat (pl. algebra I, algebra II, trigonometria, geometria, stb.), egy társadalomismereti tantárgyat (világ-, amerikai vagy filmes történelem, vagy amerikai kormányzat), egy természettudományos tantárgyat (fizika, kémia, anatómia, pszichológia) és végül egy tetszőleges szintű angol tantárgyat. A maradék tantárgyak választhatóak, a testnevelés és az idegen nyelv pedig nem kötelező (de ajánlott).

Nyolc óra van összesen egy nap, és az órák mindennap ugyanazok. Egyes tantárgyaknál van olyan lehetőség, hogy koncentráltan, egy félév alatt letudhatod őket (pl. a matekos tantárgyak nagy része ilyen), de azokon kívül egy tanéven keresztül minden egyes nap ugyanazokon a tanórákon veszel részt. Egyes elfoglaltságok, amiket itthon iskola után csinálnánk, beépíthetők az iskolai órarendbe (pl. zenekar, kórus, színjátszás). A sportot űző gimnazisták pedig nem városi egyesületekbe járnak, hanem az iskola számos sportcsapatainak egyikébe. Iskolán kívüli szabadidejüket videójátékokkal, sporttal, tanulással töltik. Szerves része az amerikai tinik életének az autózás. Az osztálytársaim többségének már volt jogosítványa és autója is (szülői vagy saját). Szerveztek „offroadozást” is, ami abból áll, hogy a várost körülvevő erdőkben földúton autókáznak, általában dzsipekkel, ritkán járt utakon.

A „mélypontot” január körül értem el. Akkoriban úszni jártam, és ez minden szabad­időmet elvette. Mindennap este 7-kor értem haza edzésről, és nem nagyon volt időm (vagy erőm) a barátaimmal találkozni. Ekkor volt a legerősebb a honvágyam is. Ebből az állapotból rángatott ki az év egyik legkellemesebb élménye: a musical. Január végén volt a jelentkezés, és bár színészi és énekhangbeli adottságaim finoman fogalmazva szerények, megkaptam az egyik főszerepet. Február elejétől már mindennap próbáltunk, és én minden percét élveztem. Ez öntött belém újra lelket, és újra elkezdtem élvezni a kintlétemet.

Most a villamosmérnöki kart céloztam meg a BME-n. Az alapképzést itthon végezném el, viszont a mesterképzést már valószínűleg az USA-ban szeretném teljesíteni. Szívemhez nőtt az amerikai kultúra, és remélem, még visszatérek oda hosszabb időre is.

Az anyanyelvi környezet előnye

Mivel eleve egy erős nyelvtudással utaztam ki, a helyi akcentus okozott némi nehézséget. A beilleszkedés az oktatásba szintén relatíve gyorsan ment. A tantárgyak messze nem olyan melósok, mint itthon, általában kevesebb házit adnak fel az ottani tanárok, és mivel itthon se voltam rossz tanuló, azokkal rendszerint gyorsan végeztem.

A legnagyobb pluszt az anyanyelvi környezet adta. Egy nyelvet akkor lehet a legjobban megismerni és megszeretni, ha azt az ember huzamosabb ideig anyanyelvi környezetben használja. A kiejtésem mindenképp fejlődött a programnak köszönhetően, és a szókincsem is jelentősen bővült. Az angol nyelv iránti szeretetem pedig csak még jobban elmélyült.