Dicsérdi Elizabet

2019.11.21. 06:30

Majd rólunk szólnak a hírek, velünk lesz tele a sajtó…

ESZI, Paks

Forrás: Shutterstock

A mai világban elképzelhetetlennek tartjuk, hogy kedvenc filmünket fekete-fehérben nézzük meg, hogy ne hívjuk fel telefonon családtagjainkat, és hogy ne örökítsük meg egy-egy fényképpel életünk minden egyes pillanatát. Ma már természetes, hogy C-vitamint szedünk azért, hogy ne legyünk betegek, és gondoljunk csak bele, milyen nagy segítség a tű nélküli oltókészülék a cukorbetegek számára. Mindennapi használati tárggyá vált a gyufa, a golyóstoll, sőt, még a számítógép is. Valljuk be, nem sokra mennénk nélkülük. Apró tárgyak, melyek nagymértékben megkönnyítik az életünket. Úgy gondolom, a magyarok elég sokat tettek le az asztalra azért, hogy ne csak egy kis országként emlegessenek minket, Európa szívében.

Ha a magyarokról van szó, ne csak a sporthíreket kövessük, hiszen akármennyire is hihetetlen, nem csak ügyességi játékokból szerveznek olimpiát. Álmodtak már valaha arról, hogy eljutnak egy nagyon távoli városba? Mondjuk, Hongkongba. Magyar középiskolásoknak már sikerült, hiszen figyelemre méltó sikereket elérve mutathatták meg tudásukat az ott megrendezett Földrajzi Olimpián. Arany, ezüst, bronzérmek és dicséretek zápora, ami a magyar fiatalokat lepi el nemzetközi matematikai, kémiai, fizikai és természettudományi versenyeken. Ha már tizenévesen a legjobbak közé tartoznak, lehetséges, hogy ők lesznek a jövő tudósai és feltalálói?

Nem véletlen, hogy 40 országból és 100 projektből egy magyar ifjú által kifejlesztett molycsapda kapott különdíjat, ahogyan az sem, hogy Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen hazai nebulókat ünnepelhettünk a dobogósok között.

Sokan nem tudják, mekkora segítséget jelent az űrprogramokban az, ha magyar munkatárs is csatlakozik az ütemtervekhez.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont több munkatársa is részt vett a NASA űrszondájának adatfeldolgozásához szükséges programok fejlesztésében. Ugyanezen kutatócsoport, az ExoMars programjának aktív tagjaként említhető. Keresztúri Ákos és kollégái két héten át végeztek olyan méréseket, melyek segíthetnek a 2020-ban induló marsjáró mérési eredményeinek értelmezésében.

Nagy dolgok ezek, egy laikus számára elérhetetlennek tűnő célokkal. De fontos belátnunk, hogy nem a piramis csúcsára születik az ember, kemény munka kell ahhoz, hogy egyre feljebb jussunk a kis lépcsőfokokon. Meg persze érdeklődés és nyitottság, hiszen csukott szemmel nem látjuk meg, mi az, amin érdemes változtatni. A lehetőség mindig is előttünk volt, és előttünk lesz, hogy újat alkossunk, fejlesszünk, és innovációs ötleteinkkel hozzájáruljunk a tudomány fejlődéséhez. Amit nekünk kell hozzátenni, az a bátorság, és az elhivatottság. Nincs rá garancia, hogy a mi alkotásunk lesz majd díjnyertes, ahogyan arra sem, hogy a díjnyertes alkotások fogják megállni a helyüket az életben. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy nem adjuk fel.

Talán azok a zsenipalánták, akik ma versenyeket nyernek, hasonlóan nagy nevekké válnak, mint akiket világhírű tudósokként emlegetünk. Megérdemlik, hogy felnézzünk rájuk.

Címkék#Séta-ESZI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!