A legszebb ajándék

Egy decemberi reggelen sűrű pelyhekben hullt a hó. Karácsony közeledett. Nagyon hideg volt, arra gondoltam, elmegyek egyet sétálni. Hosszú kóborlásom során azon gondolkodtam: hogy lehet az, hogy egyes kutyáknak van gazdájuk, másoknak meg nincs? Mit tudnak azok a kutyák adni, amit én nem?

Mind a nyolc kutyusáltalánost kijártam, ebközépiskolát végeztem, van három szakmám is: házőrzés, pásztorkodás, vakvezetés, sőt az iskolában is én értettem az emberi nyelvet a legjobban. És pont nekem nincs gazdim? Már két éve egyedül élek, járom az utcákat. Az előző gazdim egy idős néni volt, aki betegségben meghalt. Az unokái két napig vigyáztak rám, utána kidobtak az utcára, mert nem voltam semmire használható: nem tudtam összepakolni a szobájukban, nem tudtam felmosni, és nekik csak arra kellettem volna. Azóta nem keresett senki.

Pedig én nem is vagyok igényes, napi egyszeri étkezés nekem bőven elég, sőt ebben a sok kóborlásban már hozzászoktam, hogy csak kétnaponta jutok valami élelemhez. Én kis helyen is elférek, nem kell nekem egy kis saroknál több, csak valami, ahol kényelmesen meghúzhatom magam. Hogy mit is szeretnék karácsonyra? Egy szerető gazdit, aki ellátja a fájó sebeimet, törődik és játszik velem. Már arra is gondoltam, hogy talán azért nincs gazdim, mert rossz a kinézetem. De én ezt sem hiszem el, mert az áruházi kirakat tükrében megnéztem magam. A színem a barnának különböző árnyalataiban pompázik, füleim lelógnak a földre, szemem kék, most kicsit karikás, mert már három napja nem aludtam. Termetem közepes.

Ahogy így gondolkodtam, egy autó fékezett le mellettem. Nagyon megijedtem, azt sem tudtam hirtelen, mit csináljak. Egy mosolygós kislány ugrott ki a kocsiból. Szőke haja volt és ápoltnak tűnt. Egy ideig hívogatott, de én megmoccanni sem mertem és bizalmatlanul álltam. Ekkor az apukája megfogott és a kocsiba tett. A kislány egész úton boldogan mosolygott rám. Először egy fehér köpenyes emberhez mentünk, tanulmányaim szerint egy orvoshoz. Itt össze-vissza tapogattak. Miután végeztünk, ismét kocsiba ültünk és megálltunk a nagyáruház előtt, ahova csak az apuka ment be. A kislány magához szorított és éreztem, ahogy dobog a szíve. Még zavarban voltam, mert ezt utoljára a nagyinál hallottam. Az apa egy hatalmas szatyorral jött vissza, ami tele volt nekem való finomságokkal. Elindultunk és meg sem álltunk egy nagy házig. Kivettek a kocsiból és bevittek. Ott kaptam enni-inni, és találkoztam a család többi tagjával is.

Míg ettem, sokszor elmondták nekem, hogy mostantól ez az én lakásom, családom. Nem is sejtették, hogy én ezt már megértettem, sőt azt is, hogy szerető gazdira leltem. Ez életem legszebb ajándéka!