SÉTA

2008.03.17. 14:57

Bonyhádról vitték a legtöbb jó hangot

A Bonyhádi Evangélikus Iskola vegyes kórusa Nyíregyházára látogatott nemrégiben az evangélikus iskolák kórus találkozójára.

Fodor Nikolett, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Stargl Szilvia tanárnő vezényelte a már eggyé forrt 29 tagot. Szállásuk a Zrínyi Ilona Kollégiumban volt, ahol a diákszövetség tagjai szeretettel fogadták őket. A gyors kipakolás után következett a vacsora és egy cselló koncert az iskola dísztermében. A szombat délelőttöt kemény próbákkal töltötték a résztvevők, amit egy gyorstanulási verseny követett. Minden csapat kapott egy-egy kottát, amit fél óra alatt be kellett biflázniuk. Bonyhád másodikként adta elő a produkcióját. Hogy sikerült? Most még nem lőjük le a poént. A délután hátralévő részében Nyíregyházán tettek sétát a résztvevők. Az estét már mindenki nagyon várta, hiszen végre mindenki megmutathatta, hogy mennyire jó a hangja.

A bonyhádi csapat harmadikként lépett fel, és négy művet adott elő. Hangjuk megtöltötte a díszterem falait, és a hallgatóság figyelmét teljes mértékben lekötötték. Az értékelésen pedig kiderült, hogy nem dolgoztak hiába, hiszen a 3. helyen végeztek a soproniakkal holtversenyben. És ez még nem minden. Kiderült, hogy a bonyhádiak hozták a legjobb konferálót és a legtöbb tiszta hanggal rendelkező énekest. Ez persze nem zárja ki, hogy van még min javítaniuk az idei keszthelyi Helikonig. Az biztos, hogy kemény fába vágták a fejszéjüket, hiszen mindenki ott lesz, aki számít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!