SÉTA

2008.07.21. 13:09

Régebben sem volt könnyű, de mára még nehezebb lett

Még évekkel ezelőtt minden apróságot és eszement felesleges dolgot meg tudtam venni magamnak, sőt!

Deák Barbara, Apáczai Csere János Szakközépiskola, Dombóvár

A kis spórolásaimnak köszönhettem az első kamerás telefont, és az elsők közt dicsekedhettem az iskolában. Divatos ruhákra költöttünk a családommal, és a kis édességes szekrényünk mindig tele volt csokival, cukorkákkal és mindenféle jóval. Az utóbbi időben döbbentem rá, hogy nekem is nőttek az igényeim, ráadásul az árak szintúgy emelkedtek. Rájöttem, hogy nem tudok háromezer forintból vásárolni egy normális nadrágot, vagy épp egy nekem tetsző márkás felsőre sem telik ennyi pénzből.

A testvéremmel szoktuk összedobni a pénzünket és közösen használunk mondjuk egy topot vagy pulcsit. Nem tudok spórolni sem annyi pézt, hogy vegyek egy új telefont vagy más műszaki cikket, hiszen alig veszem meg a reggelimet két napra, és valahogyan mindig elillan az egész heti zsebpénzem. Ez csak a személyes gondom, a nagyobb probléma, hogy a család ugyanígy jár. Hónapról hónapra kuporgatunk, hogy legalább enni tudjunk és ne szakadt ruhákba kelljen mászkálni. Apró trükköket vetettünk be ennek érdekében. 

A ruháinkat nem a kínai üzletben vesszük, anyukám varrónő, és mindenki saját magának tetsző felsőt, nadrágot vagy épp szoknyát varrat vele. Az ételek közül olyanokat választunk, amit le lehet fagyasztani, és ha szükség van rá, csak kiolvasztjuk és már sül is a finom rántotthús. Mindenesetre saját zsebpénzemen és a családomon is tapasztalom, hogy az árak emelkednek, de sem anya, sem apa nem keres többet, mint két vagy három évvel ezelőtt.

Címkék#pénzügyek
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!