SÉTA

2010.06.16. 17:00

Láttuk az energia bölcsőjét

Az Axel Springer-Magyarország Kft. idén is megrendezte Bonyhádon a SÉTA (Sajtó és Tanulás) tábort 34 középiskolás részvételével. A diákok a paksi atomerőműbe is ellátogattak. Élményeiket természetesen újságcikkek formájában örökítették meg.

SÉTA/Gyöngyösi Balázs

A korai ébredés fáradalmait pihenve zötykölődtünk az úton Paks felé. Amikor bekanyarodtunk az atomerőműhöz, már tudtam, hogy emlékezetes lesz a mai nap. A buszról leszállva a látogatóközponthoz vezettek minket, ahol rövid eligazítás után meg is kezdődött a létesítmény bemutatója. Először egy akváriumhoz kalauzoltak minket, ahol az erőmű működését követhettük nyomon, majd betekintést nyerhettünk Paks történetébe. Megtudtuk, hogy a régen itt élők főleg mezőgazdasággal és halászattal foglalkoztak.

Sok érdekességet láthattunk és hallhattunk a villamos energia felhasználásáról, a világ atomerőműveiről és azok típusairól. A vállalkozó kedvű fiatalok kipróbálták azt is, mennyi villamos energiát termelhetnek egy szobabicikli segítségével. Pár másodpercnyi erőteljes tekerés után a mutató a villanyvasalónál állt meg.

A bringázás utáni sajtótájékoztatón először Pónya József, az igazgatóság elnöke beszélt nekünk többek között arról, hogy napjainkban egyre több energiára van szükségünk, ami miatt különösen fontos az atomerőművek és a megújuló energiaforrások, így például a bioenergia szerepe. Dr. Varga-Sabján László törzskari és humán igazgató is aláhúzta, a társadalom számára lényeges, hogy jól működjön a paksi atomerőmű.

Süli János vezérigazgató és Mittler István kommunikációs igazgató hivatalos ügyeik miatt Budapesten tartózkodtak, ám válaszoltak a korábban feltett kérdésekre írásban. A sajtótájékoztató végén a szakemberek kielégítették a diákok további - nem kicsi - tudásszomját is.

Ezután újabb eligazítás következett, hiszen az atomerőmű üzemi területére is bevittek minket. Fontos volt előtte tudni, milyen szabályokat kell betartanunk, mire kell figyelnünk, miket nem szabad magunkkal vinnünk. A szigorú biztonsági szabályok miatt a 16 éven aluliak és azok, akik nem szerepeltek az előzetesen leadott listán, nem jöhettek velünk, de egy kivetítőn nyomon követhettek minket.

Az adategyeztetések után izgatottan indultunk el a belső udvaron a turbinacsarnokhoz. A biztonsági sisakok átvétele és nem kevés lépcső megmászása után eljutottunk ahhoz az ajtóhoz, ami mögött megismerhettük ezt a hatalmas építményt. Mielőtt beléptünk volna, a túravezető elmondta, mit láthatunk majd odabenn, ezután pedig kiosztotta a füldugókat, amiket először vonakodva és nevetve gyömöszöltünk a fülünkbe, ám kiderült, hogy azok a nagy hangzavarban igen hasznosak. A csarnokba lépéskor rájön az ember, milyen apró teretmény is ő.

Elképesztő, milyen összhang szükséges ennek az irdatlanul hatalmas létesítménynek a fenntartásához, működéséhez. Mindenkinek megvan a saját feladata. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, amikor elhaladtunk az óriási sárga turbinák mellett. Pár vaskos ajtó után egy legfeljebb 50 ember befogadására képes helyiségbe érkeztünk, ez a látogatófolyosó, amelynek az ablakából látható az 1-es és a 2-es blokk reaktorcsarnoka. Szerencsénk volt, ugyanis megfigyelhettük, ahogyan egy daru segítségével éppen cserélik ki az elhasznált, úgynevezett kiégett kazettákat.

Majd ismét a lépcsők tengerében találtuk magunkat, a lefelé út gyorsabban ment. A megkedvelt tűzpiros védősisakok visszakerültek a helyükre. Mindenkinek nagyon tetszett a látogatás, sok érdekességet tudhattunk meg az erőműről és működéséről. Azt hiszem, nem csak a magam nevében beszélek, amikor azt mondom: örültem, hogy a SÉTA program keretében részt vehettem ezen a túrán, és úgy gondolom, hogy egyszer mindenkinek látnia kellene az atomerőművet, hogy megtudja, honnan is ered az éltető energia.

A szerző a mezőkovácsházi Hunyadi János közoktatási intézmény tanulója

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!