SÉTA

2010.06.16. 18:01

Nyitottság és közvetlenség

A paksi atomerőmű törzskari és humán igazgatója dr. Varga-Sabján László.

Bernhardt Dániel Talentum Gimnázium, Tata

Örömmel mesélt a nemzetközi kapcsolatok fontosságáról, az erőmű vezetőinek életéről, akik gyakran vesznek részt konferenciákon, találkozókon, kapcsolatokat ápolnak testvér erőművekkel. Megtudtuk, hogy az atomerőművek – mint egyfajta kisebb családi közösségek – összetartanak, de egyben ellenőrzik és figyelmesen nyomon követik egymás eredményeit is.

Dr. Varga-Sabján László kitért a fegyelem szükségességére, az igazgatóságok ellenőrzésének jelentőségére. Arról is tudomást szereztünk, hogy a humán erőforrás felügyelete is az ő feladata.

A környezetszennyezéssel kapcsolatban elmondta: miközben az atomerőmű környezetterhelése minimális, még mindig jelentős a fakitermelés, a fosszilis energiahordozók használata a világban. Büszkén hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom milyen pozitívan áll hozzá az atomenergiához. A vélemények természetesen nálunk is megoszlanak, de a környező országokhoz képest Magyarországon a legelfogadottabb az atomerőmű.

Ez köszönhető az áraknak, a nyitottságnak, a vezetők közvetlenségének, de mindezek mellett annak, hogy emberként néznek fogyasztóikra.
– Nincs mit titkolnunk, vagy elferdítenünk, bármikor be lehet jönni és megkérdezni az itt dolgozókat – tette hozzá dr. Varga-Sabján László.  
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!