Sport

2008.03.10. 20:06

Tököli leköcsögözte a partjelzőt!

Kedden dönt az MLSZ fegyelmi bizottsága a Kaposvár ellen kiállított Éger László és Tököli Attila ügyében. A paksi vezetők is ott lesznek és videókkal igyekeznek meggyőzni a testület tagjait futballistáik ártatlanságáról.

R. G.

Égert valóban jogtalanul állította ki Vad II István játékvezető a Rákóczi elleni, siófoki találkozón, hiszen Oláh ellen nem ő, hanem Hanák Viktor követett el szabálytalanságot. Elképzelhető, hogy így felmentik a válogatott védőt, azaz Éger pályára léphet majd a Bp. Honvéd elleni szombati NB I-es bajnoki találkozón. Tököli esete más lapra tartozik: a csatár sárga lapját, amelyet időhúzásért kapott, lehet vitatni, ugyanakkor a piros az ő esetében jogos volt, hiszen keresetlen szavakkal illette a meccs egyik partjelzőjét. Vad II játékvezető szerint Tököli köcsögnek nevezte asszisztensét, márpedig ilyen esetben előkerülhet a piros lap. A retinens támadó az idényben nem először kel ki magából: még augusztusban a Bp. Honvéd elleni meccsen előbb Szabó Zsolt játékvezetőnek, majd az akkori edzőnek, Lengyel Ferencnek szólt be, végül egy nézővel akart összeverekedni. Akkor a kispestiek 3–0-ra lemosták a pályáról a Paksot. Nem tűnik jól előjelnek, hogy ezúttal is a Honvéd lesz az ellenfél.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!